Faluvégi Rudolf szerint veszélyes ellenfél lesz a Nantes

Faluvégi francia barátja, az ex-veszprémi Lazarov és a Nantes 120 kilós dán kapusa is zavarba hozhatja az „Építők” játékosait.

A 14-szeres válogatott Faluvégi Rudolf már második éve nem a HBC Nantes kézilabdázója, de ma is figyelemmel kíséri a 2018-ban BL ezüstérmes volt csapatának a mérkőzéseit. Ráadásul a francia együttes tagjai közül a nála egy évvel fiatalabb és nagy jövő előtt álló Dragan Pechmalbec az egyik legjobb barátja. A hivatalos bejelentés ugyan továbbra is várat magára, de amikor Faluvégi felépül a márciusban elszenvedett térdsérüléséből, újra egy francia klub szolgálatába állva folytatódik a játékospályafutása. Ahol több játéklehetőséget kaphat, mint Stuttgartban, ahonnan az idény végén távozik.

Miután eldőlt, hogy a Bajnokok Ligájában az észak-macedón Vardart elbúcsúztató Telekom Veszprémnek a négy közé jutásért a lengyel Kielcét kiejtő Nantes együttesével kell megvívnia, Faluvégi arra számít, hogy egykori francia csapatát akár „oda-vissza” is legyőzheti a magyar bajnok. Ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a kétszeres világbajnok Alberto Enterrios játékosai hazai pályán 3-4 gólos győzelmet is ünnepelhetnek, így a hátrány ledolgozása egy jelesre vizsgázó Telekom Veszprémnek is kihívást jelenthet.

Félelmetes hetes
„Akármilyen kezdőcsapattal áll ki a Veszprém, azt mostanában csak félelmetesen erősnek lehet nevezni, miközben a kispadon is sztárkézilabdázók várnak bevetésre. Ezért is hihetetlen, hogy az elmúlt években a fontos pillanatokban nem egyszer csúsztak el egy banánhéjon. Ennek ellenére is komolyan számolok velük az újabb végelszámolásnál– nyilatkozta az SzPress Hírszolgáltnak a 26 esztendős Faluvégi Rudolf, aki szerint a Nantes a bátor fiatalítás korszakát éli, amelynek jeleként már most tizenéves tehetségeket dob a mélyvízbe.


MTI/Vasvári Tamás

„ A csapat nagy öregjei, amilyen a hamarosan a 41. életévét is betöltő macedón Kiril Lazarov, vagy a nála alig fiatalabb francia Feliho és Dumoulin, hasonlóképpen a spanyol Rivera, a következő évadban már aligha fognak a Nantes rendelkezésére állni. Egyre jobb és magabiztosabb 18-20 éves fiatalok követelnek helyet maguknak a csapatban – folytatta Faluvégi, aki arról is beszélt, hogy a Telekom Veszprém- Nantes BL-párosítás milyen emlékeket ébreszt benne.
„Még csak 16 esztendős voltam és a PLER KC kézilabdázója, amikor az NB1-ben a Veszprém ellen először küldtek a tűzvonalba. Nagyon izgultam, mégis három gólt dobtam annak a csapatnak, amelynek akkoriban még Mocsai Lajos volt a vezetőedzője. Öt évvel később Talant Dujsebajev hívott be először a magyar válogatottba, akinek a lengyel klubcsapatát, a Kielcét a múlt héten bravúros fordítással éppen a Nantes búcsúztatta el.”

Meglepetésekre is képes ellenfél
A „Nantes-szakértő” játékos, aki a családjával Stuttgartban él, arra számít, hogy a májusi negyeddöntős mérkőzéseken az ellenfeléből jól felkészült és bátor francia együttes igyekszik majd felvenni a versenyt az esélyesebb ellenfelével. Tavaly szeptemberben ugyan négy góllal győzött a Nantes otthonában David Davis csapata, de ezután a franciák látványosan belehúztak. Vendégként arattak nyolcgólos győzelmet a THW Kiel ellen, Barcelonában pedig úgy kaptak ki 30-29-re, hogy a mérkőzés sorsa a hajrá utolsó perceiben dőlt el a BL favorit spanyol együttes javára.

„Barátom Pechmalbec, a 2000-es évek elején öt évig Veszprémben játszó és még ma is ellenállhatatlan Kiril Lazarov mellett Emil Nilsen, a Nantes 120 kilós dán kapusa is borsot törhet a magyar bajnokcsapat játékosainak az orra alá, úgy egészében pedig az egységet mutató francia gárda. Bármilyen gyorsak, technikásak és leleményesek a játékosaik, a csapat teljesítménye hullámzó, amit a gyengéjüknek is nevezhetek” - mondta befejezésül Faluvégi Rudolf, akinek nem csak a térdét, hanem korábban a vállát és a bokáját is műtötték, de mindig sikerült a hátrányát ledolgoznia.

Ehhez csak annyit, hogy Emil Nilsen, akinek a nevét Faluvégi megemlítette, főszereplője volt a 2018. márciusi Skjern – Telekom Veszprém BL mérkőzésnek, amelyet a dánok nyertek meg. A hétgólos hátrányt a magyar bajnokcsapat nem tudta ledolgozni Veszprémben, így a legjobb nyolc közé sem tudott bejutni. A klub vezetőedzője akkor még Ljubomir Vranjes volt, akit a fájó kudarc ellenére is csak hét hónappal később bocsájtottak el.

Szalay Péter
SzPress Sporthírszolgálat
https://www.facebook.com/sporthirszolgalat/