Nagy vagy!

A Veszprém Megyei Önkormányzat sportos programot szervez a kolontári és devecseri általános iskolások számára.

A program célja, hogy a sport pozitív hatásain keresztül segítsen feldolgozni az iszapkatasztrófa élményeit. A TV2 Nagy vagy! című produkciójával, a Veszprém Megyei Sporttanáccsal és az ajkai Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskolával együttműködve valósul meg 2010. november 19-én (pénteken) délelőtt a rendezvény, melyen közel 200 gyermek vesz részt. A szervezők reményei szerint a programmal segíthetik a gyerekek lelki gyógyulását. Sportszereket és egyéb adományokat is átadnak a helyszínen a résztvevőknek. A részletes program megtalálható a Veszprém Megyei Sporttanács honlapján.