Két veszprémi csapat lesz ott a döntőben

Bravúros teljesítménnyel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe a Fejér-B.Á.L Veszprém a Tatabánya ellen.

Jól kezdett a házigazda, amely Fazekas és Bugyáki góljaival 2-0-ra vezetett. Szépített a Tatabánya, ám az előzetesen esélyesebb vendégek csak kullogtak a Veszprém mögött, 7. perc: 5-1. Nem könnyítette meg Dragan Djukicsék dolgát, hogy Balogh Zsolt már a hatodik percben piros lapot kapott, miután hetesből fejbe lőtte Borbélyt. Továbbra is irányított az Éles-csapat, két gólnál nem engedte közelebb a Tatabányát, 10-8. A folytatásban ismét nőtt a különbség (14-10), hiába próbálkozott a vendéggárda, a hazaiak nem engedték ki a kezükből a vezetést. Az első játékrészt Éles Benedek találata zárta, három gól volt a Fejér-B.Á.L. előnye.


Képgaléria a cikk végén

A szünet után is remek taktikával és megfelelő elszántsággal játszottak a bakonyiak (47. perc: 26-20). A Tatabánya nem tudta összekapni védekezését, összességében simán jutott a kupában négy közé - a Telekom, a Budakalász és a Szeged mellé - a „kis” Veszprém.

Fejér-B.Á.L. Veszprém - Tatabánya 38-32 (18-15)
Veszprém, 600 néző. V.: Sándor, Szikszay.

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Borbély - Tóth P. 3, Széles 8, Fazekas 3, Vajda 4, Éles B. 13 (7), Hári 4. Csere: Tóth M. 1, Tóth J. 1, Bugyáki 1, Preszter. Edző: Éles József.

Tatabánya: Wyszomirski - Hornyák B. 6, Ancsin 4, Urban 2, Stojnic 3, Zdolik, Fekete 4. Csere: Bartucz (kapus), Balogh, Győri 6, Juhász 6 (2), Ushal 1. Edző: Dragan Djukics.

Kiállítások: 8, illetve 18 perc.
Hétméteresek: 7/7, ill. 3/2.

Képgaléria