A Kaposvár jutott a döntőbe

A Company-VRC csapata az elődöntő harmadik mérkőzésén is sima vereséget szenvedett a jóval erősebb, címvédő kaposváriaktól.

Ezúttal is azokat a játékosokat küldte pályára Zarka Péter, a Kaposvár edzője, akik a bajnoki elődöntő első és második meccsén lehetőséget kaptak, és az eredmény most sem változott, a somogyi együttes magabiztosan húzta be ezt a meccset is. Ahogy várni lehetett, nagyon megnyomta a meccs elejét a házigazda. Különösen Csoma Krisztián volt elemében, míg Kaszap Tamás, Németh Ferenc és Kántor Sándor ásznyitásokkal segítette együttesét. A 19. születésnapját vasárnap ünneplő Kaszap amúgy is jól mozgatta a társaságot, a negyedik ikszhez közelítő Kántor Sándortól pedig extraklasszis megoldásokat láthattak az érdeklődők. A vendégek időkérésekkel és cserékkel próbálkoztak, kevés eredménnyel.

A folytatásban Hoboth Ákos blokkja után hördült fel a publikum. 13:7-ig csak a kaposváriak szereztek sajátpontokat. Utána változott képlet, mivel a vendégek sokat hibáztak. A harmadik játékrészben a Veszprém kezdett jobban, Zarka Péternek pedig – először és egyben utoljára a meccsen – időt kellett kérnie. A röpke szünet után aztán Németh Ferenc kezdte el szórni az ásznyitásokat.

Mérkőzéstükör

Zarka Péter: – Végig fegyelmezetten és koncentráltan játszottunk, a vendégeknek sok sikert kívánok a bronzcsatához, mi pedig készülünk tavalyi eredményünk megismétlésére.
Szabó Gábor: – Gratulálok a Kaposvárnak újabb döntőbe jutásához, jelenleg mi ennyire vagyunk képesek, a két csapat közti különbséget az eredmény hűen tükrözi.

Diamant-Kaposvár - Company Nyelviskola-Veszprémi RC 3:0 (12, 16, 16)

Kaposvár, 200 néző. Játékvezetők: Vári, Hóbor

Kaposvár: Kaszap 4, Hoboth Á. 10, Csoma 12, Németh F. 14, Kántor 12, Kovács I Z. 6. Csere: ifj. Laszczik (liberó), Szabó A. 1. Edző: Zarka Péter

Veszprém: Dolgos 4, Németh E. 3, Nagy A. 3, Tóth T. 4, Czintula 4, Seck 1. Csere: Horváth Á. (liberó), Szilvássy 4, Horváth Sz., Kráml 3. Játékos-edző: Szabó Gábor

A párharc végeredménye: 3:0 a Kaposvár javára, ezzel ők jutottak az Extraliga döntőjébe.

A másik ágon a Kalo-Méh-Kecskeméti SE hazai pályán szintén 3:0-ra (20, 21, 22) győzött a Dunaferr SE ellen, így az összesítésbeli állás 2:1, az alföldiek javára. Folytatás szerdán, Dunaújvárosban.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook