Sikeres szervezés, sikeres szereplés

A Gizella-napok kísérőrendezvényeként megtartott 7. Gizella Kupa Táncverseny méltó befejezése volt az idei művészeti fesztiválnak. Az egész napos rendezvényen remek veszprémi eredmények születtek, így nemcsak a szervezés, hanem a szereplés is sikeres volt.

A Gizella-napok kísérőrendezvényeként megtartott 7. Gizella Kupa Táncverseny méltó befejezése volt az idei művészeti fesztiválnak.

A rekord létszámú, 350 fős mezőnyt felvonultató esemény már kora reggel elkezdődött a Lovassy László Gimnáziumban. Az 56 megjelent egyesületet Porga Gyula, alpolgármester köszöntötte 10 órakor, majd a HEMO Winner Versenytánc Egyesület nytótáncával kezdetét vette a késő éjszakáig tartó táncverseny.

A verseny első blokkjában a gyerek (8-12 évesek) és a junior (12-14-16 évesek) korosztályok, majd a délutáni blokkban az ifjúsági (16-19) és felnőtt (19-35) korosztály versenyzői – összesen 15 kategóriában – mutathatták be tudásukat a szigorú szakmai zsűrinek és a nagyszámú közönségnek. Az idei verseny egyik érdekessége volt, hogy a „D-C-B” osztályos amatőr versenyzők mellett, most először parkettára léphettek a még csak rövid ideje táncoló, de annál lelkesebb tánciskolás versenyzők is.

Az eredményhirdetésen fellépett a veszprémi  ROT-Art díjas énekes, Dávid Roland, aki megalapozta az ünnepélyes hangulatot. A rendezvény szponzorainak köszönhetően a dobogósok szép ajándékokkal térhettek haza, melyet a kupák és érmek mellett a még késő este is zsúfolásig megtelt lelátó nézőinek vastapsától kísérve vehettek át.

A HEMO Winner Versenytánc Egyesület összesen kilenc párossal képviseltette magát, közülük a legkiemelkedőbb eredményt a Vajda Ádám–Vajda Dóra testvérpáros érte el, akik a Felnőtt „C” kategória aranyérmét szerezték meg standard táncokban.

Veszprémet képviselve aranyérmes helyezést ért még el Felnőtt „D” standard kategóriában a Kiss Gergő–Homoki Bianka (Universitas TSE) páros és Felnőtt „C” latin kategóriában a Bonita TSE táncosa, Ortvein János a budapesti Botafogo Táncegyüttes táncosával, Fekete Biankával. Valamint a szombathelyi Lorigo TSE színeiben indult, de veszprémi illetőségű Sztoján Barna és partnernője, Babos Eszter, a Felnőtt „B” latin kategóriában állhatott a dobogó legfelső fokára.

A győztesek névsora kategóriák szerint

Gyerek II. „D” standard Mölcs Martin – Varga Szonja (Lorigo TSE, Szombathely)
Gyerek II. „D” latin Mölcs Martin – Varga Szonja (Lorigo TSE, Szombathely)
Junior I. „D” standard Temesvári Bálint – Jelasics Nikolett (Adria-Szigó KTSE, Szigetvár)
Junior I. „D” latin Molnár Tibor – Dankovits Eliza (Lorigo TSE, Szombathely)
Junior II. „D” standard Kaszás Levente – Tóth Rebeka (Ametiszt TSE, Kaposvár – Champion TSE, Bp)
Junior II. „D” latin Földiák Márk – Szécsi Debóra (Happy Dance TSE, Budapest)
Ifjúsági „D” standard Csókási Zsolt – Rabi Anna (Fiesta Kht., Szeged)
Ifjúsági „D” latin Csókási Zsolt – Rabi Anna (Fiesta Kht., Szeged)
Ifjúsági „C” standard Varga Gábor – Bai Dóra (Lorigo TSE, Szombathely)
Ifjúsági „C” latin Szénási Roland – Krausz Dominika (Feeling TSE, Nagykovácsi)
Felnőtt „D” standard Kiss Gergő – Homoki Bianka (Universitas TSE, Veszprém)
Felnőtt „D” latin Váradi Balázs – Nagy Ottilia (Botafogo Táncegyüttes, Budapest)
Felnőtt „C” standard Vajda Ádám – Vajda Dóra (HEMO Winner VTE, Veszprém)
Felnőtt „C” latin Ortvein János – Fekete Bianka (Bonita TSE, Vp – Botafogo TE, Bp.)
Felnőtt „B” latin Sztoján Barna – Babos Eszter (Lorigo TSE, Szombathely) 

a veszprémi dobogós helyezések

Gremsperger Gergő – Bisztrán Noémi Tánciskolás Ifjúsági – Kezdő – Latin 1. helyezett
Németh Anna – Németh Lehel Tánciskolás Ifjúsági Standard 2. helyezett
Bősze György – Bartók Anna Tánciskolás Felnőtt Standard 2. helyezett és
Tánciskolás Felnőtt – Haladó – Latin 3. helyezett
Molnár Ádám – Deák Dorina Tánciskolás Ifjúsági – Haladó – Latin 3. helyezett

 

7. Gizella Kupa Táncverseny

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook