Magyar Kupa: Paks következik
A találkozó játékvezetője Pánczél Krisztián lesz, az asszisztensek Ring György és Becséri Gergely, az ellenőri feladatokat pedig Tóth Vencel látja el.
Ellenfelünk az elmúlt NB-I-es bajnoki fordulóban, a Diósgyőr vendégeként 1:0 arányú vereséget szenvedett. Az eddig lejátszott 8 bajnoki mérkőzésükből 2 alkalommal győztesen vonultak le a pályáról, 3 esetben megosztoztak ellenfelükkel a pontokon, s szintén 3 vereséggel rendelkeznek. Gólkülönbségük pozittív, ugyanis 13 találatukkal szemben 12 gólt kaptak.
A Veszprém FC legutóbb jó játékkal szerezte meg a három bajnoki pontot a Zalaegerszeg gárdájával szemben, találatunkat Kazuo Homma szerezte. Csapatunk jelenleg nyolcadik a tabellán, két pont választja el az idén még bennmaradást jelentő ötödik pozíciótól. A két csapat a nyári felkészülés során találkozott egymással Pakson, ahol 3:2-es hazai győzelem született.
Nyilatkozat
Vágó Attila a Veszprém vezetőedzője: Sajnos továbbra is sok a sérültünk, ráadásul szombaton újabb nagy csata vár ránk Tatabányán, így nagyon kell figyelnem a játékosaim terhelhetőségére, mivel természetesen szeretnénk eredményesen is szerepelni ezeken a találkozókon. Minden bizonnyal azok is játéklehetőséget kapnak, akik eddig kevesebbet szerepeltek a mérkőzéseinken.