Méltó vereség a Fradi ellen - Veszprém - FTC 31-34 (15-17)

Habár a találkozó esélyesebbje a vendégek voltak, a hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, az 5. percben már 4:1-re vezettek Schatzl hathatós vezetésével és Pásztor védéseivel. A Fradi már kezdett feljönni, a 7. percben már 4:3 volt, de kettős kiállítással nehéz helyzetbe hozták magukat, Cifrát küldték ki szabálytalanság miatt, majd Tomori is büntetést kapott szövegelésért. A vendég időkérés nem váratott sokat magára, nagyon kapkodnak, szétszórtak, a csapategység nem látszott rajtuk, 7:3-nál a 11. percben rakott rendet Elek a fejekben. A 13. percben Tomori már a második kétperces büntetését zsebelhette, a hazaiak pedig nem illetődtek meg a nagy névtől, 8:3 volt már az állás.

Amint várható volt, a Fradi gyorsan feljött, a 16. percben már 9:8-ra felhozták a csapatot, Deáki, Szekercés és Szamoránsky góljaival. A 21. percre a mérkőzésen először át is vették a vezetést, Vérten ejtette a labdát Pásztor fölött a kapuba. Planéta is megkapta a második büntetését is, a 25. percben, ráadásul Szucsánszki hetesével 15:11. A 29. percre kezdett felzárkózni a Veszprém, 15:17 volt az állás, miközben Cifra is közel került a piros laphoz, ő is már másodszorra ült a kispadra. A félidő is maradt 15:17, Pásztor remek védései nagyban hozzájárultak, hogy a Fradi is komolyan vegye a meccset.

A második játékrészt már jobban kezdték a vendégek, kapásból két gólt lőttek egy perc alatt, így már 15:19 volt a 32. percben. Róth kapuscserével próbálkozott, Pásztort Vig váltotta, aki kapásból védéssel kezdett, Szucsánszki hetesét azonban nem tudta megfogni, a 35. percben 17:22 volt az állás. A 37. percre elkezdett felzárkózni a csapat, Tóth Eszter és Vig révén 20:22 volt az állás és a mieink támadhattak, és a másik Tóth lány, Gabriella egy gólra hozta a csapatot, a Fradi pedig kapust cserélt, Pastrovics váltotta Abramovichot. Amint a veszprémiek közelebb kerülnek a Fradihoz, a vendégek rákapcsolnak és elhúznak, a 40. percben 21:25. Az 50. percben 27:29-es eredménynél a hazaiak támadhattak, akik végig nem adták fel a mérkőzést, Planéta lövésével 28:29, Elek pedig időt kért.

Ahogy az a meccs alatt eddig is, most is elhúzott a Fradi, az 56. percben 28:32-re mentek, de a veszprémiek láthatóan még nem adták fel, mentek a jobb eredmény után. Az utolsó 5 percre Elek visszaengedte pályára Tomorit, aki már az első félidőben összeszedett két kiállítást is. A veszprémiek nem adták könnyen magukat, szép játékkal a papírforma érvényesült, abszolút nem riadtak meg az ellenféltől és méltó küzdelemmel kaptak ki 31:34-re. Teljesítményben kiemelhető a két kapus, Pásztor és Vig valamint a két Tóth lány, Eszter és Gabriella és Planéta is a jobbik formáját nyújtotta.

mérkőzéstükör
Tóth Eszter: - Sokat kapkodtuk, mert elfáradtunk, ilyenkor belemegyünk rohanásba, és sokat hibázunk. Nem tudtunk cserélni, ennek is volt köszönhető a sok hiba. Örülök, hogy kisebb lett a különbség ősz óta, ez azt jelenti, hogy fejlődtünk. Igyekszünk nem figyelni a külső körülményekre, fejlődni szeretnénk tovább, hogy olyan játékosokká váljunk, akik ellen most játszunk.
Planéta Szimonetta: - Fiatal korunknál fogva előrelépés, hogy csak három góllal kaptunk ki, megdicsért a mester minket, így panaszkodásra nincs okunk. Látta rajtunk, hogy küzdöttünk, mentünk 60 percen keresztül. Az 5-6. helyet szeretnénk elérni ebben a szezonban, a sok sérülés megnehezíti a dolgunkat, de megteszünk minden tőlünk telhetőt, harcolni fogunk.
Szucsánszky Zita: - Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, fegyelmezettségben, pontosságban nem voltunk jók. Örülök, hogy nyertünk, de nem azt játszottuk, amit kellett volna. A veszprémi fiatalok jól játszottak, örülök, hogy ilyen munka folyik náluk. Az elején nagyon a torkunknak ugrottak, amire számítottunk, de mégsem tudtuk fejben kezelni. Amikor pontosítottunk, jobban sikerültek a lerohanások, és gólokat tudtunk lőni.
Szamoránsky Piroska: - Nem vagyok elégedett a csapat teljesítményével, nem erre számítottunk. Tudtunk hogy jó csapat az ellenfél, mégis hagytuk őket játszani, és amikor megint átvettük a vezetést, belealudtunk meccsbe, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Hosszú hetünk volt, sok fizikai munkát végeztünk, mert jövő héttől heti 2 mérkőzésen kell bizonyítanunk. Remélem, össze tudjuk kapni magunkat, mert nehéz meccsek várnak ránk.
Veszprém Barabás Duna Takarék KC - FTC Rail Cargo Hungaria 31-34 (15-17)
Veszprém. Pásztor Bettina - Kokas Viktória 1, Planéta Szimonetta 7, Tóth Eszter 7, Takács Bianka 3, Tóth Gabriella 6, Schatzl Nadine 5, csere: Vig Vivien (kapus), Bárány Krisztina 1, Pelczéder Orsolya, Hosszu Boglárka 1, Samu Rózsa Virág, Kovács Krisztina, Regovics Vilhelmina
Vezetőedző: Róth Kálmán
FTC: Alena Abramovics - Kovacsicz Mónika, Szamoránsky Piroska 5, Cifra Anita 1, Tomori Zsuzsanna 3, Szucsánszki Zita 8/4, Vérten Orsolya 2, csere: Pastrovics Melinda (kapus), Nerea Pena 4, Szekerczés Luca 3, Deáki Dóra 3, Szarka Adrienn 2, Such Nelli 3, Dajka Bettina, Lukács Viktória, Németh Lilla
Vezetőedző: Elek Gábor
Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc
Hétméteresek: 1/0, illetve 6/4