Megérdemelt győzelem a Loki ellen

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, de veszprémiek gyorsan fordítottak (3-1), a Debrecen elsősorban védekezésben nem tudta felvenni a ritmust. A bátor veszprémi lányokkal nem mertek ütközni, hiányoztak a taktikai faultok, így a 8. percre megléptek a hazaiak 6-3-ra. Az első negyedóra végén már 13-6 volt az állás, a lőtt gólok száma veszprémi szempontból figyelemre méltó a meccs ezen szakaszában.
14 találatnál azonban megakadt a hazai gólgyártás, a vendégek védekezése feljavult, ami hozta magával a jó kapusteljesítményt is, így gyorsan visszajöttek a meccsbe a debreceniek (14-11). A félidő hajrájában felváltva estek a gólok, és 17-11-es hazai előnynél vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A második harminc percben nem tudtak megújulni a vendégek, így nemhogy csökkent volna a különbség, hanem folyamatosan nőtt. Tíz perc elteltével már 22-16-ra vezettek Róth Kálmán tanítványai, és kezdett egyoldalúvá válni a mérkőzés.
A lelkes hazai drukkerek a tízet is rászámolhatták a hajdúságiakra, és öt perccel a lefújás előtt még mindig 30-20 volt az állás, így sok izgalom nem maradt a végére. A vendégeknek a hajrában még sikerült kozmetikázni az eredményen, de veszprémiek végig kézben tartva a mérkőzést, 30-22-re nyertek.

A hazai oldalon gólszerzésben Schatzl Nadine (7) és Tóth Gabriella (6) emelkedett ki, viszont meg kell említeni, hogy Róth Kálmán pályára küldött három veszprémi nevelésű junior játékost is: Horváth Gréta, Kovács Krisztina és Regovics Vilhelma is lehetőséget kapott a mestertől.
Mérkőzéstükör
Róth Kálmán: - Végig uraltuk a játékot, és rendkívül színvonalas játékvezetés mellett megérdemelt sikert arattunk. Örülök, hogy három veszprémi játékosnak is lehetőséget tudtam adni.
Bíró Imre: - A veszprémiek érett, jó játékot nyújtottak, és támadásban sokkal pontosabbak voltak. A mai mérkőzésen látottak alapján megérdemelten nyertek.
Veszprém Barabás Duna Takarék KC - DVSC-Fórum 30:22 (17:14)
Veszprém: Víg Vivien – Hosszu Boglárka 5, Tóth Eszter 3, Planéta Szimonetta 5/2, Takács Bianka 4, Tóth Gabriella 6, Schatzl Nadine 7, csere: Pásztor Bettina (kapus), Kokas Viktória, Samu Rózsa Virág, Kovács Krisztina, Pelczéder Orsolya, Regovics Vilhelmina, Horváth Gréta
Vezetőedző: Róth Kálmán
Debrecen: Makai Veronika – Varsányi Nóra, Slakta Petra, Som Ildikó, Dakos Noémi 7, Siska Pálma 4, Cyntia Simsikova 3, csere: Lajtos Nóra (kapus), Bohus-Karnik Mercédesz 1, Szilágyi Ágnes 1, Vörös Bettina 1, Karalyos Orsolya, Bálintová Réka, Marincsák Nikolett, Herr Anita 4/2, Karnik Szabina 1
Vezetőedző: Bíró Imre
Hétméteresek: 4/2, illetve 5/2
Kiállítások: 6 perc, illetve 12 perc