Újdonságok a súlylökő párbajon

A tavalyi nagysikerű Veszprémi Súlylökő Párbaj a szövetség Ligaversenyévé lépett elő, és egy jótékonysági akcióval is kiegészült.

Hazánkban egyedülálló erőpróbát rendez ismét a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club: a II. Veszprémi Súlylökő Párbaj nem pusztán az ország egyetlen köztéri fesztiválversenye, hanem egyúttal a Magyar Atlétikai Szövetség egyetlen köztéri Szuper és Junior Liga viadala is egyben, amelyen a sportág első felnőtt magyar világbajnoka, Márton Anita is részt vesz.

Második alkalommal szervezi meg a VEDAC a Veszprémi Súlylökő Párbajt, az idén május 7-én, kedden 16 órakor veszi kezdetét a különleges megméretés.

Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője elmondta, tavalyhoz képest szintet lépett az esemény, hiszen a szórakoztatás, az atlétika szépségeinek bemutatása mellett a résztvevők többsége komoly tétért áll majd dobókörbe, hiszen a súlylökő viadal a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) hivatalos, pénzdíjas ligaversenyei közé került: felnőtt női Szuperliga és junior férfi Liga forduló is egyben.

- A tavalyi párbaj tapasztalatait összegezve úgy döntöttünk, az idén a színpad és a lelátó helyet cserél, így még több néző láthatja a különleges eseményt. A szurkolók, érdeklődők biztonsága, valamint az Óváros-teret fedő burkolat megóvása érdekében ezúttal is szivacsokkal borítjuk majd a pályát, a dobókört pedig az előző évben is látott talapzaton helyezzük el, így hozva szintbe a területtel – magyarázta a klubvezető.

A két legerősebb korosztály képviselői mutatják meg tudásukat, visszaigazolta indulási szándékát a fedettpályás világbajnok Márton Anita, valamint a hétpróbázó Krizsán Xénia is. A hazai részről Péringer Márk, Bedegi Bence, valamint az ifjú Hermann Gréta áll dobókörbe.

Az idei program egy jótékonysági akcióval is kiegészül: sportolók, sportvezetők, közéleti személyiségek is súlygolyót ragadnak egy jó ügy érdekében. A VEDAC célja az, hogy a köztéri dobópárbaj az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023-as projekt egyik büszkesége legyen. A VEDAC ennek szellemében vállalta, ahány métert dobnak a jótékonysági fesztiválversenyen részt vevők, annyiszor 2023 forintot utal az Útkereső Alapítvány a Gyermekekért civil szervezet támogatására.

A nemes ügyhöz csatlakozott Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, Naményi Miklós, a Hoya Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s kosárlabda-együttest működtető társaság ügyvezetője, Rajki Tamás, az 1. FC Veszprém NB I-es futsal klub ügyvezetője, Pető Tamás, a VLS Veszprém labdarúgócsapat vezetőedzője, Gulyás Péter, a Telekom Veszprém utánpótlásért felelős szakmai vezetője, EKF-nagykövete, valamint Hartmann Péter, a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém elnöke. A VEDAC részéről Orbán Éva háromszoros olimpikon, magyar csúcstartó kalapácsvető és Veszprém atlétikai klubjának három legfiatalabb magyar bajnoka, Poharánszki Anna távolugró, Rédling Renáta futó és Kövér Fanni gerelyhajító vesz részt a jótékonysági akcióban.

A program:

16.00 Megnyitó
16.30 Férfi súlylökés, Junior Liga
17.30 Női súlylökés, Szuper Liga
18.30 Jótékonysági súlylökés
18.50 Eredményhirdetés