További híreink

Arccsonttörést szenvedett a Veszprém világbajnoka
A dán világbajnok, Rasmus Lauge a hétfői edzésen megsérült - olvasható a klub közleményében.
A világbajnok Nikolaj Markussen „edzője” már nyolc éve is David Davis volt
A dán Góliát maga sem tudja, hogy mitől lett 212 cm magas.
Edzőmérkőzés a Kielce ellen
Augusztus 21-én a lengyel bajnok PGE Kielce látogat a Veszprém Arénába. A mérkőzés 18:00-kor kezdődik, de ez az időpont még változhat.
Újra együtt a csapat
A közel öt hónapos kényszerpihenő után, ma ismét megtelik élettel a Veszprém Aréna, amelyben David Davis fiai a 2020/21-es idény első edzésén fognak részt venni.
Fiatal irányító érkezik Veszprémbe
A mai napon vált hivatalossá, hogy a Ferencváros fiatal irányítója, Lukács Péter a következő idényben kölcsönben szerepel a Telekom Veszprém és a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia kötelékében.
Nagy László: A szakmai tudásunk mellett most a józan paraszti eszünkre is szükség lesz
Negatív eredményű vírusteszt a belépő a Telekom Veszprém játékosainak hétfői edzésére – Nagy László sportigazgató óvatosságra int.
Kilenc év után újra orosz kézilabdázó az „Építők” keretében
A „szkopjei vonalat” erősítő Siskarjov több poszton is bevethető lesz.
Rasmus Lauge is jelölt a világ legjobbja címre
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) a héten hirdette ki, kik lehetnek a 2019-es év legjobb férfi kézilabdázói.
Nehéz csoportban a Veszprém
A férfiaknál a Telekom Veszprém, míg a nőknél a Ferencváros került nehezebb csoportba a kézilabda Bajnokok Ligájában.
Sportszergyártó váltás a Telekom Veszprémnél
2020. július 1-től a Magyar Sportmárka Zrt. által forgalmazott 2Rule márkájú felszereléseket fogják hordani a Telekom Veszprém játékosai.
... 60 61 62 63 64 ...