Álomszerű nyitány

Több kulcsjátékosát is nélkülöző Veszprém FC idegenben ütötte ki a Paks II-t, ezzel értékes három pontot szerzett.

Vágó Attilának nagyon nehéz dolga volt a kezdő tizenegy összeállításánál, hiszen Thiago érdekes távozása, valamint Eugene, Osváth, Homma mellett szombaton Tarczy is súlyos sérülést szenvedett, és jelenleg is a veszprémi kórházban ápolják.

A kezdeti tapogatózást követően lassan átvette a mérkőzés irányítását a Veszprém, s egyre több helyzetet dolgoztak ki a hazaiak kapuja előtt. Ennek meg is lett az eredménye, mikor a 13. percben Bosnjak jobb oldali beadásába Berkó tette bele a fejét, s így a labda Kovács kapujának jobb oldalába perdült (0-1). A 16. percben megduplázta előnyét a VFC: Bosnjak tekert a jobb oldalról egy szabadrúgást a paksi tizenhatoson belülre, érkezett Makrai, szépen maga elé tette a labdát és a balra vetődő Kovács mellett a kapu közepébe lőtt (0-2). Az első negyvenöt perc hátralévő idejében továbbra is a vendégek maradtak aktívabbak, de az eredmény nem változott.


Forrás: veszpremfc.hu

A második félidő is bakonyi helyzettel indult. Szabó Zsolt ívelt gyönyörúen a kapu elé egy szabadrúgást, érkezett Császár, de a fejéről a labda a jobb felső sarok mellé perdült. Az 57. percben már háromgólos veszprémi előnyt mutatott az eredményjelző. Szép támadást követően egy beívelést megcsúsztatott Vágó Levente, s a labda egy hazai védő, Lakatos fejéről a kapuba került (0-3). A 62. percben egy újabb szép kontratámadás végén Szabó Zsoltot csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest a sértett higgadtan lőtte Kovács kapujának jobb oldalába (0-4).

A négygólos vezetés ellenére Vágó Attila tanítványai nem álltak vissza, folyamatos nyomás alatt tartották a paksiak kapuját. A 71. percben a csereként beállt Mosberger lőtt 18 méterről, labdája centikkek kerülte el a kaput. A 73. percben szépítettek a hazaiak, Pintér lépett ki középen és a kapuba lőtt (1-4).A lefújásig már csak kisebb helyzetek adódtak mindkét együttes előtt, a VFC nyugodtan játszott, biztosan őrizve a magabiztos előnyt a lefújásig.

mérkőzéstükör

Lengyel Ferenc: Klasszikus mérkőzést játszottunk a Veszprém ellen. Mi megtettük, amit tudtunk, masszívan védekeztünk. Igazából a vendégek saját erőből veszélyes helyzetet nem sokat, talán csak egyet tudtak kialakítani. Viszont csapatunk fiatalságából adódóan súlyos vereséget szenvedtünk. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az ellenfél két nagybedobását becsúsztattuk a saját kapunkba, illetve már egy megoldott szituációban tizenegyest csináltunk. Tehát három góllal ajándékoztuk meg őket. Arra volt jó a mérkőzés, hogy megmutatta azokat a dolgokat, amikben tovább kell fejlődnünk. A védekezésünk nagyjából működik, de az ellenfél kapuja elé elég kevésszer jutottunk. Ebben, és az egyéni képzésben kell előrelépnünk, hogy elkerüljük az olyan egyéni hibákat, mint amilyenek ezen a találkozón voltak. (forrás: paksifc.hu)

Vágó Attila: Utolsó héten sok problémánk volt, de akik a hiányzók helyett lehetőséget kaptak, éltek vele. Megérdemelten győztünk.

Paksi FC II. - Veszprém FC 1:4 (0:2)

Paks: Kovács A. - Lakatos, Féhr, Berkó (Bata a 60.), Galambos - Szabó J., Cziráki, Budai, Kesztyűs (Pintér az 52.) - Czinger (Blatt a 65.), Feil
Vezetőedző: Lengyel Ferenc

Veszprém: Kádár - Nagy Á., Császár, Makrai, Bosnjak - Nikolin (Nyitrai a 73.), Molnár Z. (Mosberger a 65.), Vágó, Leitold (Osváth a 46.) - Molnár T., Szabó Zs.
Vezetőedző: Vágó Attila

Gólszerzők: Pintér a 77. percben, illetve Berkó a 14. (öngól), Császár a 17., Lakatos az 58. (öngól), Szabó Zs. a 63. percben.
Sárga lapok: Berkó a 27., Szabó J. a 62. percben, illetve Leitold a 33., Osváth a 67., Vágó L. a 69., Molnár Z. a 89. percben.