Idegenben továbbra sem megy

Zsinórban harmadik idegenbeli vereségét szenvedte el a Veszprém FC gárdája. A nyáron megerősödött Tatabánya két góllal volt jobb a bakonyiaknál.

A veszprémi csapatból Nikolin, Tarczy, Vágó és Osváth is csak könnyített edzéseket tudott végezni a héten, így ők nem állhattak Vágó Attila rendelkezésére a mai összecsapáson. A mérkőzést mintegy 700 néző előtt rendezték meg.

A 4. percben Molnár Z. nagyszerűen ugratta ki Molnár T.-t, aki cselezett egyet és mintha a tatabányai játékos kezére pattant volna a labda, azonban a játékvezető sípja néma maradt. A 8. percben a vendég védők ahelyett, hogy engedték volna az alapvonalon túlra engedni a labdá,t visszafejelték Frank elé, aki kapásból tüzelt szerencsére kapu mellé. A veszprémiek kezdeti fölénye eltűnt az első tíz perc végére, sőt a hazaiak komoly tempóra kapcsoltak és a 11. perc elején meg is szerezték a vezetést. Előbb még Kiss M. hihetetlen bravúrt bemutatva ütötte vissza a labdát mezőnybe, de Covic másodszorra nem hibázott (1-0).

A félidő derekára mindkét csapat visszavett a támadójátékból, a játék elsősorban a középpályán folyt. A 29. percben Szabó T. futott el szépen a jobb oldalon, középre adása Leitoldot találta üresen, akinek lövésébe belevetődtek, a labda centikkel hagyta el a kaput. A szöglet veszélyesen csavarodott középre, sajnos azonban a tatabányaiak tisztázni tudtak. A 37. percben Molnár Z. ívelte Molnár T. elé a labdát, Szappanos nagyon rosszul mozdult ki, de a visszaérkező védők az utolsó pillanatban menteni tudtak.  A félidő utolsó perceiben a veszprémiek kezdeményeztek, de nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítani a hazai kapu előtt.


Fotó: archív

A második játékrész vendég helyzetekkel indult, ennek ellenére a hazaiak növelték előnyüket. A 49. percben Szabó Zsolt veszélyesen tekerte középre a szabadrúgást, azonban ezt a lehetőséget sem sikerült gólra váltania a VFC-nek. Egy perccel később a leshatárról indult Skriba, aki erőből lőtt, de Kiss Máté bravúrral védett. Az 52. percben gyönyörű kontra végén Szabó tálalt Homma elé, aki befelé tolta labdát, majd az utolsó pillanatban még blokkolták lövését. Óriási lehetőség volt.

Az 55. percben a bakonyiak fent ragadtak a tatabányai kapu előtt, kontrájuk végén Skribához került a labda, aki egy cselt követően visszahúzta a rövidre a labdát és Kiss kezei mellett a labda utat talált a kapuba (2-0). A 63. percben Eugene helyett Makrai, Leitold helyett pedig Burcsik a pályán. A félidő közepén Huszák rendkívül kellemetlen lövést eresztett meg 30 méterről, Kiss Máté nagy bravúrral hárított. A 69. percben a mérkőzés helyzetét hagyta ki a Veszprém: szép kontra végén Hevesi-Tóth, Szabó, Hevesi-Tóth volt a labda útja, utóbbi középről, 18 méterről centikkel a kapu mellé gurított. Negyedórával a befejezés előtt Szabó Zsolt kapott hatalmas labdát, egy az egyben Szappanos azonban hatalmas bravúrral védett.

A sorozatos támadásbeli hibák ismét megbosszulták magukat, miután a 77. percben egy balldalon vezetett kontra után, a centerezést követően fél méterről Skriba pofozta a labdát a hálóba (3-0). A 80. percben szépített a VFC: Egy szöglet utáni csúsztatást követően Homma fejelt közvetlen közelről a hálóba (3-1). Három perccel a lefújás előtt büntetőhöz jutott Vágó Attila együttese. A11-est Szabó Zsolt a jobb felsőbe bombázta (3-2). A hosszabbításban Bosnjak kétszer is veszélyesen dobott a kapu elé , minden mezőnyjátékosunk fent volt az ellenfél térfelén, a hazaiak ismételten lekontráztak minket és másodszor is üres kapura, ezentúl Weitner révén megszerezték a 4. góljukat (4-2).

Jövő hét vasárnap a Kaposvár II. ellen szerepel a Veszprém, ahol csak a 3 pont megszerzése az elfogadható eredmény.

mérkőzéstükör

Csertői Aurél: – Négy gólt rúgtunk, de legalább ennyi helyzetet kihagytunk. Az ellenfél felívelései veszélyesek voltak, de jobban fociztunk és megérdemelten nyertünk.

Vágó Attila: – Sajnos későn ébredtünk, de ami ennél is borzasztóbb, hogy minden egyes hazai találat előtt ziccert hagytunk ki. (Forrás: kemma.hu)

Duna FC Tatabánya - Veszprém FC 4:2 (1:0)

Tatabánya: Szappanos - Almási, Izing, Hegedűs, Szekér - Oláh - Bakos (Kis a 73.), Huszák (Domokos a 79.) - Skriba, Csovics (Weitner a 73.), Frank.
Vezetőedző: Csertői Aurél.

Veszprém: Kiss - Nagy (Czvetkó a 77.), Császár, Hevesi-Tóth, Bosnjak - Molnár T., Fomumbod (Makrai a 62.), Molnár Z., Leitold (Burcsik a 62.) – Homma, Szabó.
Vezetőedző: Vágó Attila.

Gólszerzők: Csovics 10., Skriba 55., 77., Weitner 92., ill. Homma 79., Szabó Zs. 87.