A Győr két góllal legyőzte a Ferencvárost

A címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán 26-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda NB I szerdai rangadóján, ami azt jelenti, hogy a két csapat között vélhetően a gólkülönbség dönt majd a bajnokság végén.

A hazaiak közül Tomori Zsuzsanna és a norvég Nora Mörk, a vendégektől pedig Szikora Melinda hiányzott a keretből szerdán.

A mérkőzésre már hónapokkal korábban elkelt minden belépőjegy, még pótszékekre is szükség volt, a hivatalos adatok szerint 5307 néző tekintette meg a helyszínen az összecsapást.


MTI Fotó: Krizsán Csaba

Sok hibával, pontatlansággal, kapkodó játékkal kezdtek a csapatok. A győriek előbb Görbicz Anita góljaival tartották magukat, majd a 12. percben - a meccs során először - átvették a vezetést (6-5). Egy ideig a folytatásban is szoros volt az állás, de Elek Gábor vezetőedző időkérése után szinte tökéletesen összeállt az FTC védekezése, amely többször is gyors ellentámadást vezethetett, és négy perc alatt sorozatban ötször volt eredményes (10-14).

A szünetben három gól volt az ETO hátránya, vagyis a második félidőt hattal kellett megnyernie, hogy szinte biztossá váljon a címvédése. Ezt a felvonást is a fővárosiak kezdték jobban, remekül védekeztek, Bíró Blanka büntetőt és ziccert védett, csapattársai pedig növelték a különbséget (13-17).

Amikor a vendégek elkövettek néhány hibát, edzőjük ismét időt kért, mivel a továbbra is rendkívül elszánt győriek felzárkóztak (17-18). Kari Aalvik Grimsbö is hárított egy hétméterest, majd Nycke Groot - a 4-0-s hazai sorozat végén - egyenlített. Ebben az időszakban a holland Laura van der Heijden, illetve a norvég Stine Oftedal szerezte a gólok többségét. Amikor az ETO másik kapusa, Kiss Éva is kivédett egy büntetőt, úgy tűnt, csapata új lendületet kap és fordítani tud, de a túloldalon Bíró Blanka is remekelt a kapuban.


MTI Fotó: Krizsán Csaba

Nyolc perccel a vége előtt Jana Knedlikova, a hazaiak cseh jobbszélsője komolynak tűnő sérülést szenvedett, le kellett támogatni a pályáról.

Már csak négy perc volt hátra, amikor a védekezésben is egyre jobban teljesítő Győr - 10-9 után - ismét vezetett. Az FTC tíz perc alatt csak egy gólt szerzett, és amikor kritikussá vált az eredmény számára, Elek Gábor kikérte harmadik idejét is. Az utolsó két percben Grimsbö ismét ziccert hárított, majd mindkét együttes elrontotta az utolsó akcióját (26-24).

A győriek 2016 szeptembere után tudták ismét legyőzni a fővárosiakat rendes játékidőben. Azóta háromszor döntetlent játszottak, október végén pedig az FTC nyert.


MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az ETO kétgólos sikere azt jelenti, hogy - vélhetően - csak a bajnokság utolsó fordulójában, május 23-án derül ki, melyik csapat lesz a bajnok. Ha a két együttes a várakozásoknak megfelelően a hátralévő fordulókban sem veszít pontot a többi ellenféllel szemben, akkor a helyezéseket az összes mérkőzés alapján kialakult gólkülönbség határozza meg, mert a versenykiírás szerint ha az egymás elleni mérkőzések gólkülönbsége azonos, akkor nem rangsorol az idegenben dobott több gól.

Jelenleg a Győr 235-ös, az FTC 220-as gólkülönbséggel rendelkezik, utóbbi viszont egy találkozóval kevesebbet játszott.

Abban az esetben, ha az idény végén a gólkülönbségük is megegyezik, az a csapat kerül előbbre, amelyik az összes mérkőzést figyelembe véve több gólt dobott. Az ETO pillanatnyilag 739, a Ferencváros pedig 717 találatnál jár.

Eredmény: Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-24 (12-15)

A legeredményesebb játékosok: Görbicz, Oftedal 6-6, Hansen, Groot 3-3, illetve van der Heijden 6, Pena, Kovacsics 3-3

A tabella:
 1.  Győri Audi ETO KC           23 22   -   1  739-504  44 pont
 2.  FTC-Rail Cargo Hungaria     22 21   -   1  717-497  42
 3.  Érd HC                      23 18   -   5  666-560  36
 4.  Dunaújvárosi Kohász KA      23 15   1   7  641-566  31
 5.  Siófok KC                   23 14   1   8  651-619  29
 6.  GVM Europe-Vác              23 14   -   9  728-641  28
 7.  Kisvárdai KC                23 12   1  10  551-555  25
 8.  Alba Fehérvár KC            23  8   4  11  617-633  20
 9.  DVSC-TVP                    23  9   1  13  584-628  19
10.  Budaörs                     23  8   1  14  631-682  17
11.  Békéscsabai ENKSE           22  5   -  17  554-673  10
12.  MTK Budapest                23  3   3  17  567-682   9
13.  Kecskeméti NKSE             23  3   1  19  536-716   7
14.  Vasas SC                    23  1   1  21  516-742   3

Képgaléria