Nemzetközi győzelmet aratott

Az év első veszprémi, rangos nemzetközi sikerét aratta Bertalan Renátó, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója.

A világ számos pontján tartanak szilveszter vagy újév napján különböző futóversenyeket. Bertalan Renátó az osztrák Dunakanyarban, Wachauban megrendezett hagyományos futóviadalon tíz kilométeren állt rajthoz. Koós Hutás László tanítványa nagyszerű teljesítménnyel, 32:03 perc alatt tudta le a tíz kilométeres távot, és ezzel mindenkit maga mögé utasított az erős nemzetközi mezőnyben.

Koós Hutás László elmondta, hogy 21 éves tanítványának ez az első sikere rangos utcai futóversenyen. Ez az eredmény mindenképpen bizakodásra adhat okot, de még koránt sincs vége a felkészülésnek, a tavaszi erőpróbákig folytatják a munkát.