Nem jött össze a pontszerzés a Veszprémnek Kielben

A Telekom Veszprém 29-28-ra kikapott a THW Kiel otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szerdán.

Az első 10 percben szorosan alakult az eredmény a THW Kiel és a Veszprém között VELUX EHF Bajnokok Ligája mérkőzésen. A Veszprém szép gólokkal folyamatosan előnyben játszott, a Kiel pedig futott az eredmény után. A 10. percben sikerült két góllal meglépni, miután egymás után kétszer is védett Cupara, és először Manaskovot, majd Margucot indította. Terzic kiállításából sikerült a Kielnek kiegyenlíteni a hátrányát. A 16. percben 8:8 volt az állás. A 21. percben átvette a vezetést a hazai együttes, ráadásul két góllal. David Davis kénytelen volt időt kérni, amely után fordítani tudtunk, és ismét vezetni. Öt perccel a vége előtt továbbra is döntetlen volt, 13:13. Ez már sokat nem változott, 15:15-ös állással vonultak pihenőre a csapatok.


Fotó: Vörös Dávid

A második játékrész első öt percében továbbra fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd két hiba után 19:17-es vezetéshez jutottak a hazaiak. A 37. percben ismét időt kért a Veszprém, miután két perc alatt egy 4:0-s rohanással 21:17-re húzott el a Kiel. A 45. percre sikerült nagyjából ledolgoznia a hátrányát a Veszprémnek, 25:24-re jöttünk fel. A hazaiak játéka főleg Pekeler köré épült, aki rendre ziccerbe tudott kerülni. Az utolsó négy percre kétgólos kieli előnnyel fordultak a csapatok, ebből pedig mindössze egyet tudott lefaragni a Veszprém. 29:28-ra nyert a THW Kiel, ezzel pedig megnyerte a csoportunkat.

Mérkőzéstükör
David Davis: Az első félidő nagyjából jó volt, de a másodikat egyáltalán nem kezdtük jól. Nem sikerült ledolgozni a hátrányunkat, csak a találkozó legvégén. Elégedett vagyok, azzal, ahogyan a játékosaim küzdöttek. Mindenki a legjobbját adta. Amikor egy Kiel szintű csapattal játszol, vannak ilyen meccsek.
Andreas Nilsson: Gratulálok a Kielnek, hatalmas csata volt a mai. Néha jól játszottunk, de ma az ellenfelünk minden pozícióban jobb volt. Összességében megérdemelt a győzelmük. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen harcoltunk az utolsó sípszóig. Remélem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat magunkkal visszük haza.
Filip Jícha: Nagyon boldog vagyok most, hiszen egy nagyon intenzív mérkőzés volt, egyenlő erők között. Az apró dolgok döntötték el a mait. A második félidőben 3-4 gólos vezetést tudtunk szerezni, és néha szerencsénk is volt. Büszke vagyok a játékosaimra, és minden tiszteletem a mai teljesítményükért. Nem egyszerű a világ egyik legjobb csapata ellen játszani. Nikola Bilyk és Patrick Wiencek is kidőlt, de Hendrik Pekeler végig harcolta a mai mérkőzést. Ő volt a kulcsjátékosunk a védelemben is. Jó úton járunk, és nagyon büszke vagyok mindenkire. Minden jót a Veszprémnek.
Niclas Ekberg: Ahogyan a mester is elmondta, két kulcsjátékosunk nélkül kellett megvívnunk a mai találkozót. Azt gondolom, hogy sokat mond a mai teljesítményünk a csapatunkról. Voltak olyan játékosok, akik eddig nem sok lehetőséghez jutottak, és most előálltak ebben a számunkra szerencsétlen helyzetben. A Veszprém remekül játszott, és így is képzeltük el a meccset, kemény és intenzív játékkal a legvégéig. Ragaszkodtunk a játéktervünkhöz 60 percen keresztül, és működött.

THW Kiel – Telekom Veszprém 29:28 (15:15)
THW Kiel: Landin N., Quenstedt – Duvnjak 2, Reinkind 1, Landin M. 1, Weinhold 2, Ekberg 8 (4), Rahmel, Dahmke 1, Zarabec 4, Horak, Bilyk, Pekeler 7, Nilsson 3
Telekom Veszprém: Cupara, Sterbik – Manaskov 3, Yahia 4, Moraes 2, Gajic 1 (1), Nilsson 5, Marguc 1, Lauge 1, Strlek 2, Terzic, Blagotinsek, Nenadic 2, Mackovsek 2, Lékai, Borozan 5
Hétméteresek: 4/4 ill. 1/1
Kiállítások: 2 perc ill. 4 perc