Judo-s sikerek külföldön és itthon
Giga judo verseny Frohnleitenben veszprémi sikerekkel
Hagyományosan óriási méretű cselgáncs versenyt rendezett a grazi judoklub Frohnleitenben. A kétnapos viadalon a Veszprém Judo SE fiataljai is részt vettek. Az első napon az ifjúsági, junior és a nyílt kategóriában versenyeztek a résztvevők. Ebben a a két korosztályban Horváth Dorottya mérette meg magát. Az ifjúságiak mezőnyében 16 versenyző közül a 9. helyet szerezte meg, míg a délután a juniorok között az 5. helyezését sikerült elérnie.
A második napot az 11 és 13 éven aluliak kezdték. Itt Takács Boglárka aranyérmet szerzett, Takács Regőnek, Havelda Ádámnak és Hajdu Balázsnak most nem jött össze a pontszerzés.
Délután a serdülőké volt a tatami. Itt Windischmann Bence,- aki idén is élvezi a MOL Tehetségtámogató program segítséget az Új Európa Alapítványon keresztül - aranyérmet szerzett, Horváth László Levente a harmadik helyen végzett, Vajda Martin pedig a pontszerző hetediken. Az összetett csapatversenyben az előkelő 22. helyen végzett a klub.
Miskolci túra élményekkel
Miskolc adott otthont a 370 részvevő gyereket felvonultató Országos Diákolimpiai Döntőnek a 2001, 2000, 1999-ben született judo versenyzők számára. A megyénkből csak két klub képviseltette magát, az ajkaiak 2 versenyzővel - Hock Ernő ötödik, testvére Botond a hetedik lett -, és a veszprémi judósok népes, 14 fős kerettel.
A versenyek kinek jól, kinek kevésbé jól sikerültek, a tizennégy gyerekből sajnos néhányan nem várt vereségbe szaladtak bele. Külön megemlíteném a négy lányt, akik e fajtáját választották a sportolásnak és még a versenyizgalmait is bevállalták. Takács Boglárka 2., Nagy Viktória 3., Hergovits Luca és Ágoston Réka az 5. helyezést érte el súly és korcsoportjában.
A fiúknál először is a fiatalabbaknál Ágoston Áron jó küzdelmek révén jutott fel a dobogó legalsó fokára (3.), sajnos a többieknek ez nem sikerült, s helyezetlenül zártak (Kékesi Szabolcs, Kondics Márton) A középső korosztályban Csuta Áron életének talán eddigi legnagyobb ippon értékű dobását hajtotta végre és ötödik lett. Hajdú Balázs ötödik. A legnagyobbak között Kékesi Péter győzelemmel kezdett, majd sajnos kiesett, Ender Tamás kicsit tompán mozgott, de így is hetedik lett, ahogy Fülöp Bence is. John Dávidtól régóta várt igazi judo előadást láthattunk, melynek eredménye egy bronzérem.