Életben tartott remények

A NB2 Nyugati csoportjában Finta Péter utolsó percben szerzett góljával aratott egygólos győzelmet a Veszprém FC a Tatabánya csapata ellen.

Az első félidőben a Veszprém birtokolta többet a labdát, annak ellenére, hogy a Tatabányát támogatta a szél. A veszprémi játékosok előtt egy-két helyzet adódott, azonban azt a támadóknak nem sikerült kihasználnia. Ennek következményeként a 42. percben egy szöglet után kifejelt labdát a vendégek visszaívelték a hazai védelem mögé, mely a teljesen üresen álló Dombai elé került, aki élt a lehetőséggel, és Varga kapujába fejelte a labdát (0-1).

A második játékrészre egy rendkívül elszánt Veszprém érkezett a pályára. Az eredmény hamar meg is lett, miután a 46. percben egy kifejelt labdát Molnár Zoltán bombázott kapásból Dombai kapujába (1-1). A teljes második félidőben a hazaiak uralták a mérkőzést, Alex és Hevesi-Tóth többször is már csak a kapussal találta szemben magát, azonban ezek rendre kimaradtak, míg a másik oldalon Varga Tamásnak szinte nem is kellett játékba avatkoznia. A 90. percben Hevesi-Tóth ugratta ki Fintát, aki higgadtan a kapuba helyezett, megszerezve ezzel a roppant fontos három pontot a VFC számára - számolt be a mérkőzésről Garai Péter, a hazaiak ügyvezetője és középpályása (2-1).

mérkőzéstükör

Vágó Attila: Annak ellenére, hogy az első félidőben a vendégek szerezték meg a vezetést, széllel szemben a mi akaratunk érvényesült. Hevesi-Tóth Tamás előtt adódott bal oldalon két lehetőség is, ahol ellőhette volna a labdát, azonban előbb visszavette, majd a fejese fölé ment. A vendégek a semmiből, egy pontrúgásból szerezték meg a vezetést. A második félidőben rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és teljesen megérdemelten fordítottuk meg az eredményt. A játékosok nagyot küzdöttek, viszont sok helyzetet hagytunk ki, ezeket mindenképpen értékesíteni kell a jövőben. Tudom, hogy egy kiesés ellen küzdő csapat idegesebb, feszültebb, de nekünk nem lehet hibázni. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, és a végén csak sikerült Hevesi-Tóth passzából Fintának berúgni a győztes gólt. Ez a győzelem akkor ér valamit, ha idegenben sikerül bravúrt elérnünk. Két olyan mérkőzést veszítettünk el legutóbb idegenben a Barcs és az SZTK ellen, ahol jobbak voltunk. Ahhoz, hogy bennmaradjunk, minden második mérkőzést hozni kell, s eddig hat összecsapásból hármat hoztunk. A következő fordulóban a jó erőkből álló Kozármislenyhez látogatunk, majd a Ferencváros második csapatát fogadjuk. Úgy gondolom, hogy már csak egy csapat van, a Barcs, akit meg tudunk előzni. Természetesen a mögöttünk álló Honvéd II. együttesére is oda kell figyelni, akik négy ponttal követnek a tabellán.

Veszprém FC - Enternet-FC Tatabánya 2:1 (0:1)

Veszprém, 300 néző. Vezette: Becséri D. (Hofbauer, Horváth Z.)

Veszprém FC: Varga - Grósz, Lang, Kollár Zs., Leitold - Garai, Molnár, Zsömlye, Boromisza - Hevesi-Tóth, Alex. Vezetőedző: Vágó Attila

Tatabánya: Dombai - Vass N. Simkó, Farkas V., Módi - Dombai, Kovács I., Ködöböcz, Bozsik - Kocsis, Megyesi. Vezetőedző: P. Nagy László

Cserék: Garai és Zsömlye helyett Finta és Tatai az 57. percben, Boromisza helyett Szöllőskei a 70. percben, illetve Bozsik helyett Tóth a 78. percben, Megyesi helyett Köntös a 85. percben, Dombai helyett Kaiser a 90. percben.

Gólszerzők: Molnár a 46., Finta a 90. percben, illetve Dombai a 42. percben.

Sárga lapok: Grósz, Boromisza, ill. Kovács I., Módi.

 

VFC - Tatabánya - Foto24.hu galéria

Hozzászólások

Szép volt srácok! Jobb helyzetkihasználással ez akár 5:1 is lehetett volna!
PedroQCU2011. április 10. 18:18
Gratulálok a csapatnak igy kéne küzdeni minden meccsen!!!!Molnár nagyott játszot,de ki kell emelnem Kollár Zsoltott magabiztosn irányitotta hátul a csapatott!!!!!!!!!!!!!!
vali2011. április 10. 09:51
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook