A világversenyek ajtaján kopogtat

Az idei junior Európa-bajnokságon már a dobogóra is odaérhet Szalai Benjamin, a VEDAC futója, hosszú távú célja pedig a felnőtt olimpia.

Röviden már bemutattuk a MOL Tehetségtámogató Programjának 2010-es, veszprémi nyerteseit, most pedig interjúkat közlünk a fiatal sportolókkal. Cikksorozatunk ötödik részében Szalai Benjaminnal, a VEDAC futójával beszélgettünk.

- Mikor és hogyan ismerkedtél meg az atlétikával?

- Pápán jártam általános iskolába, a hetedik osztályig karatéztam, összesen hét évet, de közben már jártam futóversenyekre, és a korosztályomban nyertem többször is. Hatodik osztályban mentem le Kiss Károlyhoz futóedzésre, és végül a futás mellett döntöttem. Az atlétika sokkal igazságosabb sport, karatéban az nyer, aki a bírónak szimpatikusabb, és sokszor tapasztaltam, hogy azt lát meg, amit akar.

- Általános iskola után Pápáról Veszprémbe kerültél. Mi szólt a VEDAC mellett?

- Nyolcadikban el kellett döntenem, hol tanulok tovább. Ekkor már folyamatosan jártam országos versenyekre, ahol találkoztam Anikó nénivel (Tóthné Stupián Anikó – a szerk.), ő hívott a VEDAC-hoz. A tanulás miatt is célszerűbb volt Veszprémbe jönnöm, és több lehetőséget látok, hogy magasabb szintre kerüljek az atlétikában is. Sokat köszönhetek a nevelőegyesületemnek és edzőmnek, Kiss Károlynak.

- Mikor jöttek az első sikerek?

- Az első országos bajnokságot 13 évesen, serdülőként nyertem 2000 méteres síkfutásban, majd Fehérváron nyertem egy kismaratont is. Fedett pályán 15 évesen lettem először magyar bajnok 3000 méteren.

- Azóta az akadályfutásra specializálódtál, mi szólt mellette?

- 2009-ben nem sikerült 3000 méteren szintet teljesítenem a világbajnokságra, emiatt úgymond kényszerből váltottam 3000 méter akadályra. Anikó néni mondta, hogy próbáljuk meg az akadályt, ami jó döntésnek bizonyult, mert már az első, nem hivatalos versenyen szintet futottam, rá két hétre pedig teljesítettem a szintet az EYOF-ra (Európai Ifjúsági Olimpia) és a VB-re is. Azóta ez a fő versenyszámom.

- A hirtelen váltás után mindjárt az első évben két világversenyen is részt vehettél. Mik voltak a tapasztalataid?

- A világbajnokságon a képességeim alatt teljesítettem, aminek elsősorban pszichés okai voltak. Elrontottam az elődöntőt, így nem sikerült továbbjutni. Egy héttel később már az EYOF-on kellett versenyeznem, ahova óriási akarással utaztam, be akartam bizonyítani, hogy nem az elmúlt VB az én formám. Nekem volt a legjobb eredményem a döntőben, olyan mezőnyben tudtam nyerni, ahol az egyéni csúcsokat nézve öten voltunk egy másodpercen belül, és volt köztük olyan is, aki a VB-n döntőt futott.

- Te már több éve tagja vagy a MOL Tehetségtámogató Programjának. Hogyan értékeled az együttműködést?

- Bízom benne, hogy meg tudtam hálálni a bizalmat, én személy szerint sokat köszönhetek a MOL-nak, a támogatás hozzá segített a jó eredmények eléréséhez. Sportfelszereléseket – cipőt, melegítőt, versenyfelszerelést – tudtam beszerezni. Ebből a támogatásból vettem a kedvenc versenyfelszerelésemet is, amiben 2010-ben a felnőtt OB-n nyerni tudtam.

- Ha már a 2010-es évet említetted, hogy sikerült a tavalyi éved?

- Év elején, a fedett pályás OB-n megsérültem, amire ráment a tavaszi szezonom. A csípőm begyulladásával egészen nyár végéig voltak kellemetlenségeim, még a felnőtt OB-n is éreztem. Ez a verseny kárpótolt mindenért, sikerült nyernem, megelőztem azt a srácot, aki kis különbséggel ugyan, de kétszer már megvert. Egy kis pihenés után a Válogatott Viadalon egyéni csúcs közelében futottam.

- Ezzel még nem volt vége az évnek, hiszen jöttek a mezei versenyek.

- A Mezei OB-n harmadik tudtam lenni, amivel sikerült kiharcolnom a részvételt az Európa-bajnokságra, amit Portugáliában rendeztek. Jól sikerült a verseny, az edzőm elvárása az volt, hogy az első 50-ben végezzek, ami sikerült, 48. lettem. A magyar csapat egy helyezési ponttal lemaradva a 8. helyről 9. lett, ami az eddig indított magyar junior csapatok közül a legeredményesebbnek számít.

- Mik az idei céljaid?

- Idén a legfontosabb célom a junior EB-re való kijutás 3000 méter akadályon, ahol szeretnék dobogóra állni a döntőben. A korosztályomban országos bajnoki címet akarok szerezni, és a tavalyihoz hasonló eredményt szeretnék elérni a felnőtt OB-n is. A Válogatott Viadalon is szeretnék jó eredményt elérni, de idén az EB a legfontosabb számomra.

- Hosszú távon milyen terveid vannak?

- Jövőre Magyarország rendezi mezei EB-t, ahol az utánpótlás csapat tagjaként szeretnék én is rajthoz állni. Nagy álmom a felnőtt olimpia, szeretném kvalifikálni magamat a 2016-os, rioi olimpiára.

A cikksorozat eddig megjelent részei:
Fertig Fruzsina: Már 60 méter felett jár
Horváth Marcell: Két rokon sportágban is eredményes
Loránd Lilla: Juniorként a felnőtt válogatottban
Pásztor Bence: 3,5 méterrel vezeti a világranglistát
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook