A siker dacára mérges az edző

Már az első félidőben eldőntötte a tartalékos VLS Veszprém a három pont sorsát a Kelen SC ellen a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén. A találkozó öt pompás gólt hozott, a közönség kifejezetten jól szórakozott.

Nekiesett ellenfelének a táblázat harmadik helyen álló Practical VLS Veszprém: a 3. és a 6. percben is ajtó-ablak helyzet adódott a hazaiak előtt, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel. A bakonyi fölény a 15. percben érett góllá: jobboldali szabadrúgást íveltek Dobsa elé, aki magasra ugorva védhetetlenül fejelt a jobb alsó sarokba, 1-0.

Nem kellett sokat várni az újabb hazai gólra: a 26. percben Somogyi mellel Baldauf elé tette a labdát, aki a 16-os sarkáról ritkán látható, bődületesen nagy gólt lőtt a hosszú sarokba, 2-0.

Három perc múlva érkezett a szépítés a lelkesen küzdő vendégektől. Egy eladott labdát követően vezetett kontratámadást a Kelen, amelynek végén Tímár a hosszú sarkot vette célba, és szép góllal fejezte be az akciót, így 2-1-re alakult az állás.

Aztán a 35. percben baloldalon vezetett támadást a Veszprém, a labda Baldaufhoz került, aki a 16-oson belül egy csellel becsapva ellenfelét a kapus mellett a hálóba gurított, 3-1.


Fotó: Pesthy Márton/veol.hu (archív)

A szünet után sem változott a játék képe, a Veszprém irányította a mérkőzést és számtalan, jobbnál, jobb helyezetet alakított ki, újabb gólt azonban a nézők nagy bánatára nem tudott szerezni.

A meccs hajrájában aztán jött a feketeleves: a 84. percben egy szabadrúgást a kapu elé íveltek a vendégek, a védők röviden szabadítottak fel, Soós pedig igazítás nélküla léc alá vágta a labdát, 3-2.

Ezt követően a VLS igyekezett őrizni előnyét, a három pontot nem adta ki a kezéből a bátran, tetszetősen focizó Kelen SC ellenében.
Pető Tamás: – Nagyon mérges voltam a lefújást követően, mert két gólt ajándékoztunk ellenfelünknek és egy könnyen nyerhető meccsen a végén még nekünk kellett izgulni. Gólarányt tudtunk volna javítani, ha nem kritikán aluli a támadójátékunk. Sajnos a padról érkező játékosok nem tudtak hozzátenni a találkozóhoz, nem segítettek. Ez a hozzáállás elfogadhatatlan. Komolyan el kell gondolkodni, hogyan tovább.

VLS Veszprém–Kelen SC 3-2 (3-1)
Veszprém, 300 néző. V.: Dombi.

VLS Veszprém: Héninger – Dobsa, Gulyás, Molnár B. (Babos, 86.), Galacs (Varga M., 89.), Gálfi (Keresztes, 74.), Somogyi, Kovács D., Baldauf, Rédling, Zachán.Edző: Pető Tamás.

Kelen SC: Zima – Egyed, Kertai, Borbély, Lustyik, Kádár, Wild (Módly, 46.), Szamosi (Babinszky, 79.), Tímári, Soós, Erdei (Oliveira, 72.) Edző: Harmati Tamás.

Gólszerzők: Dobsa (15.), Baldauf (26., 35.), ill. Tímári, (29.), Soós (84.).