További híreink

KÉTGÓLOS HÁTRÁNYBÓL FORDÍTVA NYERT A VESC
Második bajnoki mérkőzését is megnyerte a Veszprémi Egyetemi Sport Club női futsalcsapata. A veszprémiek a Kelen SC otthonában kétgólos hátrányból fordítottak, majd a hazai egyenlítés után Drexler-Kalász Kitti hajrában szerzett találatával 4–3-ra győztek. Nem indult jól a budapesti találkozó a VESC számára: Megyesi Lili az 5., Karaba Jázmin Liliána pedig a 8. percben talált be, így hamar kétgólos előnybe kerültek a házigazdák. Szűcs Noémi együttese azonban gyorsan válaszolt. Drexler-Kalász Kitti a 11. percben szépített, Horváth Mercédesz Ilona két perccel később egyenlített, majd a 15. percben György Zsófia már a veszprémieket juttatta vezetéshez. A VESC négy perc alatt fordította meg az állást, és 3–2-es előnnyel vonulhatott szünetre. A második félidőben ismét nyílttá vált a mérkőzés: Megyesi Lili a 29. percben másodszor is eredményes volt, ezzel egyenlített a Kelen. A veszprémiek azonban ezután is megtalálták az utat a kapuba: a 36. percben Drexler-Kalász Kitti megszerezte második gólját, amely egyben a győzelmet is jelentette.
Újabb lépés előre: megszerezte első extraligás pontját a VESC!
Ötszettes csatában maradt alul a Fatum Nyíregyházával szemben a VESC női röplabdacsapata, de így is fontos mérföldkőhöz érkezett: megszerezte első bajnoki pontját a TippmixPro Extraligában. A veszprémiek gyenge kezdés után fordítottak, és bár a győzelem végül a vendégeké lett, ismét megmutatták, hogy van tartás a csapatban. Nehéz indulás után kellett talpra állnia a VESC-nek a nemesvámosi találkozón. A Nyíregyháza 9–0-val nyitott, és az első játszmában már nem engedte vissza ellenfelét a mérkőzésbe. A második szettre azonban összeszedték magukat Mészáros Péter tanítványai. Többször vezettek, majd a hajrában játszmalabdákat is hárítottak, és Tarr Hajnalka vezérletével 26–24-re megnyerték a játékrészt. A harmadik felvonásban ismét kapaszkodniuk kellett a veszprémieknek, de ezúttal is sikerült megújulniuk. A szett közepére ledolgozták hátrányukat, majd a végjátékban újra fordítottak: Saldy Smith blokkja 25–23-as játszmagyőzelmet és 2:1-es vezetést ért. Ezzel már biztossá vált a VESC első extraligás bajnoki pontja. A Nyíregyháza a negyedik szettben visszavette az irányítást, és 25–11-gyel kiharcolta a döntő játszmát. A rövidített felvonásban a hazaiak végig küzdöttek, ám a vendégek 15–11-re nyertek, így ők örülhettek a győzelemnek.
Hatgólos veszprémi siker Budapesten – Molnár Balázs mesterhármast szerzett!
Remek teljesítménnyel tért vissza a győztes útra a VSC Veszprém, amely 6–0-ra diadalmaskodott az 1908 SZAC Budapest otthonában a labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. A bakonyiak magabiztos, eredményes játékkal szerezték meg a három bajnoki pontot. A veszprémiek már az első percektől kezdeményezően léptek fel, és gyorsan gólokra váltották fölényüket. A 8. percben Molnár Balázs szerzett vezetést, majd öt perccel később Tóth Gergő fejelt a kapuba. A 22. percben ismét Tóth Gergő volt eredményes, így a vendégek háromgólos előnnyel vonulhattak szünetre. A fordulást követően sem veszített lendületéből a Veszprém. Az 51. percben Molnár Balázs másodszor is betalált, majd a 73. percben megszerezte harmadik gólját, amivel mesterhármast ünnepelhetett. A végeredményt a 78. percben Volter Patrik állította be.
Nagy csatában maradt alul a Veszprém KK Salgótarjánban
Remek kezdés és fordulatos mérkőzés után öt ponttal maradt alul az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 6. fordulójában. A bakonyiak sokáig esélyesek voltak a győzelemre, ám a hajrában a Salgótarján bizonyult eredményesebbnek, és 79–74-re nyert.
Hat góllal nyertek a veszprémi lányok
Magabiztos, 6–0-s győzelmet aratott a VSC 2015 Veszprém a Paksi SE ellen a női labdarúgó NB II-ben. A hazaiak már az első félidőben négygólos előnyt szereztek, Orbán Brigitta és Fogl Adrienn egyaránt duplázott. Gyorsan megszerezte a vezetést a Veszprém: Orbán Brigitta már a második percben betalált a paksiak kapujába. A 12. percben Hannig Viktória Vivien büntetőből növelte az előnyt, majd a 19. percben Orbán másodszor is eredményes volt. A lendületes veszprémi kezdést Fogl Adrienn találata tette teljessé, így a 24. percben már 4–0 állt az eredményjelzőn. A szünet után sokáig nem változott az állás, a hajrá azonban újabb hazai gólokat hozott. Fogl Adrienn a 85. percben megszerezte második találatát, a 6–0-s végeredményt pedig Szabó Sarolta Mária állította be a hosszabbításban. A VSC szezonbeli második bajnoki sikerét ünnepelhette, és hét mérkőzés után hat ponttal a tabella hetedik helyén áll.
Magabiztos veszprémi siker, Descat jubileumi góllal ünnepelt
Újabb két ponttal folytatta bajnoki szereplését a One Veszprém HC, amely a K&H Férfi Kézilabda Liga 8. fordulójában 45–32-re legyőzte a HE-DO B. Braun Gyöngyös együttesét. A bakonyiak a kezdeti nehézségek után fokozatosan átvették az irányítást, a találkozó pedig Hugo Descat jubileumi góljáról és a fiatal játékosok szerepléséről is emlékezetes marad. Különleges pillanattal kezdődött a találkozó a One Veszprém Arénában. A mellrák elleni küzdelem jegyében Márkus Adrienn végezte el az ünnepélyes kezdődobást, ezzel is felhívva a figyelmet a megelőzés és az összefogás fontosságára.
Európa nagyágyúi várnak a Veszprémre – kezdődik a harc a BL-negyeddöntőért!
Hat mérkőzés, hat győzelem, hibátlan mérleg! A One Veszprém HC parádés teljesítménnyel jutott tovább a Bajnokok Ligája első csoportköréből, de az igazi nagy csaták még csak most következnek! A bakonyiak négy ponttal, csoportelsőként vágnak neki a következő szakasznak, ahol nyolc mérkőzésen keresztül Európa legjobbjai ellen bizonyíthatnak. A cél egyértelmű: kiharcolni a negyeddöntőbe jutást, és újabb lépést tenni a nagy álom megvalósítása felé!
Nyolc gól, nagy fordulatok – a veszprémi szurkolók a vereség estéjén is elismerést érdemeltek
Korai vezetés, kiállítás és nyolc találat: eseményekből nem volt hiány a VEHIR.HU Futsal Veszprém nyírbátori vendégjátékán. A bakonyiak a szünetben még döntetlenre álltak, a második félidőben azonban a hazaiak eldöntötték a mérkőzést. Az 5–3-as vereség mellett is jutott elismerés a veszprémieknek: a csapatot elkísérő szurkolók sportszerű biztatását a házigazdák külön megköszönték.