Vérbeli rangadó, parádés győzelem - élre állt a Veszprém!

Az NB I élére ugrott az 1. Futsal Club Veszprém, amely az idény eddigi legélvezetesebb, fordulatokban, izgalmakban és szép jelenetekben is bővelkedő mérkőzésén, ezer néző előtt győzte le a vendég Berettyóújfalut (4-3).

Nemcsak a barátságtalan időjárás és az egyre rövidebb nappalok jelzik félreérthetetlenül az év végének közeledtét, hanem az is, hogy immáron az utolsó fordulójához érkezett a futsal NB I alapszakaszának első köre.

A sportág hazai fellegvárában, a Március 15. utcai sportcsarnokban péntek este szuperrangadót rendeztek, hiszen a második helyen álló Veszprém a kétpontos előnnyel listavezető Berettyóújfalut fogadta. A Tatai Józsefet és Boromisza Dániel sérülés miatt nélkülöző bakonyiak tehát annak tudatában csaptak össze a négyszeres bajnokkal, hogy győzelmük esetén a tabella élére léphetnek.


Képgaléria a cikk végén

A fentiek tudatában nagy elánnal kezdett a Veszprém, Ton kétszer is labdát szerzett, de mindkétszer blokkolni tudták a kapura lövését. Az 5. percben aztán megszerezte a vezetést a vendéglátó: Gerencsér csapott le Nagy Dániel eladott labdájára, s higgadtan a jobb alsóba helyezett (1-0).

Nem sokáig örülhetett a vezetésnek az ezer fős publikum, Rábl hosszú átadását követően ugyanis az üresen maradt Matheus egyenlített (1-1).

Nem állíthatnánk, hogy a kapott gól megfogta a mieinket, Gavrilovics szép passza után ugyanis Ton egy perccel később ismét vezetéshez juttatta az övéit (2-1).

Záporoztak a helyzetek, előbb Matheus lőtt csattanós kapufát, majd Kártik lőtt mellé nagy helyzetben. Ton meg is duplázhatta volna a fórt, de Matheus a gólvonalról tisztázott a lövése után.

A folytatásban is izgalmas, lüktető, helyenként feszült hangulatú mérkőzés zajlott. Mindkét kapu előtt láthattunk helyzeteket, ám Spandler és Mezei is magabiztosan őrizte portáját.

Mindössze ötven másodperc telt csak el a második felvonásból, amikor Rafinha passzát követően Matheus egyenlített (2-2).

A Veszprém viszont csak helyzetekig jutott a túloldlaon: előbb Fridrich, majd Ton lőtt mellé, Gerencsér pedig a kapufát találta el. Kártik ráadásul megsérült, a nyáron éppen Berettyóújfaluból érkező centert társai segítették le a pályáról.

A vendégek átvették a mérkőzés irányítását, a mieink jobbára védekezni kényszerültek. A 31. minutumban góllá is érett a vendég fölény. Matheus iramodott meg ekkor a jobb szélen, majd Dorogi mellett éles szögből becsapta Spandlert (2-3).

Öt a négy elleni játékkal is próbálkozott az MVFC, de ezzel inkább csak a perceket akarták ölni a vendégek.

A 35. percben jártunk, amikor a végig hatalmas lendülettel játszó Ton egy szép csellel becsapta Matheust, majd tizenegy méterről hatalmas erővel telibe trafálta a felső lécet. Érett az egyenlítés. Gerencsér löketét Mezei még bravúrral védte, hárommal a vége előtt aztán csak megtört a jég, amikor is Fridrich egyenlített (3-3).

Az 1. FCV tovább nyomott, ami eredményre is vezetett. Dorogi jobb oldali beadása ugyanis Nagy Dánielről a hálóba pattant (4-3). S pattant talpra a publikum is a nagyszerű hangulatú összecsapáson.

A hajrában mindent elkövettek a vészkapussal rohamozó piros mezesek. Rafinha hatalmas kapufát lőtt, Spandler pedig fantasztikus reflexekkel spárgázta ki Rábl közeli löketét. Több gól így már nem esett, a Veszprém az idény eddigi legélvezetesebb mérkőzésén nyert, s a tabella élére állt.

Fehér Zsolt: – A csapatom szíve döntött, illetve az, hogy mi tizennégy, ellenfelünk pedig hat játékossal vívta végig a mérkőzést. Hősiesen küzdöttünk, s a végén mi bírtuk jobban erővel. Nagyon nehéz mérkőzést, hatalmas derbit láthattak a szurkolóink, akik az első perctől az utolsóig velünk voltak. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy féltávnál vezetni fogjuk a bajnokságot. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy hisznek abban, amit csinálunk, s alázattal dolgoznak a mindennapokban. Azért küzdünk tovább, hogy ezzel a fiatal csapattal akár már idén éremért játszhassunk.

Trencsényi János: – Kiélezett, változatos, remek mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat úgy játszott, mintha az élete múlna ezen a meccsen. Ebből kerekedett ki ez a remek rangadó. Sajnálom, hogy a végén alulmaradtunk egy góllal, de csak gratulálni tudok mindkét félnek.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 11. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–MVFC Berettyóújfalu 4-3 (2-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Zimonyi (Tamási, Deme)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Kártik, Ton, Gavrilovics
Csere: Koncsol (kapus), Molnár, Dorogi, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Bartha, Gerencsér, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Berettyóújfalu: Mezei – Rábl, Szabó P., Takács, Matheus
Csere: Sándor (kapus), Nagy I., Iszák, Korcsmáros, Gál, Erdei, Nagy D., Rafinha
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Gerencsér (5.), Ton (8.), Fridrich (37.), Nagy D. (39. – öngól), ill. Matheus (7., 21., 31.)

Képgaléria