Négyes döntőben a címvédő Telekom Veszprém
A vendégek kezdték a találkozót és ők is szerezték az első gólt. Az első percekben felváltva estek a gólok, a Veszprém nem tudott ellépni (7. perc 3-3). A Gyöngyös két góllal is vezetett, de az Építők hamar egalizáltak, majd a félidő felénél már a hazai alakulat vezetett (8-7). Strlek szerzett zsinórban 3 gólt, a veszprémi büntetőket pedig magabiztosan értékesítették a játékosok. 20 perc játék után a vendégek edzője kért először időt két gólos hátrányban (13-11). A Veszprém több felállást is próbálgatott mind támadásban, mind védekezésben és kezdett nagyobb előnyt kiépíteni (25. perc 18-13). Ilic hatalmas góllal állította be a félidei eredményt.
Képgaléria a cikk végén
A második félidő egy elhibázott veszprémi akcióval indult, ami után a Gyöngyös szerzett gólt. Vailupau szerzett két gyors gólt, a második után már 10 gól volt a különbség a felek között. Védekezésben 5:1-es formációra váltott a Veszprém, könnyű gólokat lőve egy tucatra nőtt az előny (38. perc 29-17). Kettős emberelőnybe került a hazai csapat és az eladott labdák után üres kapus gólokkal büntetett. Mikler váltotta Corralest a kapuban és rögtön szép védéssel mutatkozott be (46. perc 34-22). Lukács egy labdaszerzés után lőtt az üres vendég kapuba, a 12 gólos különbség pedig állandósult a csapatok között. A 40. hazai gólt Elísson lőtte, stílszerűen az üres gyöngyösi kapuba (55. perc 40-26). Mikler remek teljesítményt nyújtott a kapuban, a Veszprém pedig a pályán és jutott magabiztosan a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Bíró Balázs: Először is gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez. Megérdemelten jutottak a négy közé. Több hiányzóval érkeztünk a mai találkozóra, természetesen szerettünk volna méltóbb ellenfelei lenni a Veszprémnek. 20 percig tartottuk magunkat, de sajnos az első félidő végén kinyílt az olló. Lehetett volna szorosabb, de rengeteg labdát adtunk el, sok technikai hibát vétettünk, így csak a különbség volt a kérdés. Készülünk a két nap múlva esedékes bajnoki találkozónkra, szeretnénk szorosabb meccset játszani, és persze jövő héten jövünk vissza a másik veszprémi csapathoz, ahol szeretnénk nyerni. Sok sikert kívánok a Veszprémnek!
Momir Ilic: Gratulálok a mérkőzéshez a játékosaimnak és persze a négy közé jutáshoz is, a célunkat elértük. Az első 10 percben sok technikai hibát vétettünk, ebből sok lerohanás gólt kaptunk, aztán szerencsére felkeményedett a védelmünk, összeállt a játék és nagyobb különbséget tudtunk közé tenni. A jó védekezésből könnyű gólokat szereztünk és így sikerült nagy különbséggel nyerni. További sok sikert kívánok a Gyöngyösnek és hamarosan találkozunk!
Lakosy Máté: Megérdemelt győzelmet aratott a Veszprém. Örülök, hogy 20 percig tudtuk tartani a tempót. Sajnos sok a sérültünk, ezért elfáradtunk a végére, de remélem hamar felépülnek és küzdhetünk a céljainkért.
Mikler Krisztián: Örülök, hogy pályára léphettem a mai napon. Jó mérkőzést játszottunk, a Gyöngyös is jól tartotta magát. Jól éreztem magam a pályán, örülök, hogy magabiztos győzelmet arattunk.
Telekom Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös 43:30 (22:14)
Telekom Veszprém: Corrales, Mikler – Nilsson 3, Elísson 6, Ligetvári 3, Marguc 5, Lauge 1, Strlek 5, Lukács 2, Remili 2, Mahé 5, ElDeraa 1, Ilic 2, Pechmalbec 2, Vailupau 6, Sipos
HE-DO B BRAUN Gyöngyös: Tomic 1, Bartucz – Nkousa, Potisk 10, Halász, Jaros 2, Mátyás 2, Varsandán 7, Gábori, Lakosy 3, Schmid, Gerdán, Gyallai, Hamidovic 3, Gráf 1, Jóga 1
Kiállítások: 4 perc ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4 ill. 2/2