Egypontos veszprémi vereség

Jelentős hátrányból állt fel és fordított a Veszprém Kosárlabda Klub a Dunaharaszti MTK ellen, de nyerni nem tudott.

Az egyik oldalon Pafféri, míg a másikon Prodanovic indította a pontok sorát, majd Joó és Fekete révén kicsit ellépett a Dunaharaszti. Ekkor jött Madár hármasa. Ám ezután Simonics majd ismét Joó talált be a hazai oldalon, utóbbi háromszor is. Kilencpontos hátránynál időt is kért Alex Geddes (5. perc: 14-5). A következő perceket pontatlanság jellemezte mindkét oldalon, a viszonylag hosszabb pontcsendet Birkás két büntetője tudta megtörni, majd Burai is betalált a vonalról mindkétszer. Joó újabb duplával jelentkezett, amire Szabó már tudott válaszolni. Varga is bedobott egy hármast a vendégektől, de a negyed Joó büntetőjével és az MTK tizenkét pontos előnyével zárult (10. perc: 25-13).

A második felvonás Madár két sikeres középtávolijával kezdődött, így visszakerült tízen belülre a Veszprém. Burai egy jó büntetőjével egy tíz-nullás rohama indult el a Dunaharasztinak, amelyből ő összesen hat ponttal vette ki a részét, Joó és Simonics közreműködésével (15. perc: 35-17). A veszprémi pontaszálynak Birkás kosara vetett véget, majd Madár is eredményes tudott lenni újra. Szatmári kosarára Prodanovic felelt két büntetővel, de Burai is betalált újra, ráadásul faulttal együtt (18. perc: 40-23). Ekkor azonban egy jó szériába kezdett a Veszprém, amihez az alaphangot Szeifert hármasa adta. Igaz utána Burai újra betalált, de Fábián zsákolása és Szabó, valamint Prodanovic két-két pontja után már ismét a tízpontos lélektani határon volt a vendég együttes a félidei szünetre (20. perc: 42-32).


Fotó: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu (archív)

Fábián kosarával vette kezdetét a harmadik etap, majd Burai és Simonics egy-egy jó büntetője és Prodanovic duplája következett. Szabó egy és Fábián két pontjával már csak öt pont volt a különbség (24. perc: 44-39). Burai ekkor négy pontot szerzett egymás után, megakadályozva, hogy még közelebb kerüljenek a veszprémiek. Burai újabb triplájával már ismét kétszámjegyű volt a különbség, és hiába jött Takács közeli kosara, Pafféri is betalált. Takács ekkor egy hármassal jelentkezett, ám Magashegyi is eredményes tudott lenni ebben a műfajban, szinte azonnal. Simonics duplájával duzzadt tovább az MTK előnye, de Takács ekkor egy újabb távolit süllyesztett el (27. perc: 58-47). Erre Madár is betalált kintről, Burai viszont kétszer a büntetővonalról. Takács szintén nem hibázott büntetőből, nem úgy Pafféri, aki háromszor is. Majd Madár is mehetett a vonalra, és mindkétszer pontos volt, ezzel hat pontra felhozva az utolsó negyed előtt a VKK-t (30. perc: 60-54).

A Veszprém Madár révén egyből egy hármassal nyitotta a zárófelvonást, ám utána Simonics dobott egy közelit. Burai duplájára Madár treiplával válaszolt. Majd Madár dobott egy újabb távolit, ezzel minimalizálva a különbséget. Prodanovic trojkájával pedig már a Veszprém vezetett (35. perc: 64-66). Szabó növelte tovább kettővel a vendégelőnyt, ám Fekete, Burai és Simonics révén fordított a Dunaharaszti két perccel a vége előtt, és hárompontos előnyre tett szert. Birkás csökkentette egy egységnyire a távolságot egy perccel a vége előtt. Mindkét oldalon kimaradt ezután egy-egy dobás, majd a legvégén Szabó kezében volt a veszprémi siker sorsa, ám középtávoli próbálkozása kimaradt, így egypontos MTK-győzelem született (40. perc: 71-70).

Férfi kosárlabda, NB I/B Zöld csoport, alapszakasz 3. forduló
Dunaharaszti MTK - Veszprém Kosárlabda Klub 71-70 (25-13, 17-19, 18-22, 11-16)
Dunaharaszti Sportcsarnok
Játékvezetők: Gaál István Tamás, Farkas Péter Gábor és Dr. Danka Péter

Dunaharaszti: Pafféri 4, Fekete 4, Joó 19, Burai 29/6, Simonics L. 7. Cserék: Bocsárdi, Magashegyi 3/3, Szatmári 2, Simonics O. 3. Edző: Ughy Albert

Veszprém: Prodanovic 11/3, Madár 23/15, Szeifert 3/3, Szabó 8, Fábián 6. Cserék: Varga 3/3, Takács 10/6, Birkás 6. Edző: Alex Geddes