Hat érmet küzdöttek össze

A VEDAC négy taekwondo versenyzője összesen hat érmet szerzett a XII. Eagles
Cup nemzetközi nyílt taekwon-do versenyen, ahol hat ország több mint 350
versenyzője vett részt.

A viadal első napján a gyerek korosztályok versenyeztek, veszprémi részről Csomai Miron és Encz Viktória volt érdekelt, majd vasárnap a juniorok, és végül a felnőttek kerültek sorra köztük Tóth András Áron és Bécsi Nikolett. Vajky László első nap vezetőbíróként, másnap pedig edzőként kísérté a versenyzőket.

Encz Viktória küzdelemben ezüstérmet szerzett, Tóth András Áron formagyakorlatban harmadikként, küzdelemben másodikként zárt. Bécsi Nikolett a
már megszokott eredményességgel zárta a nemzetközi versenyt: - 55 kg küzdelemben második, erőtörésben első, -50 kg küzdelemben szintén első lett. A négy versenyző hat éremmel térhetett haza.