Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém Zalaegerszegen!
A ZTE Aréna adott otthont a 2026/2027-es NB III-as bajnokság nyitófordulójának, ahol fiatal csapatok találkoztak egymással. A végén azonban a rutinosabb és hatékonyabb játékunk meghozta gyümölcsét: a VSC Veszprém 3–1-es győzelemmel és három ponttal kezdte az új szezont.
A mérkőzés első találatára a 26. percig kellett várni. Dömötör Máté két remek csellel tört be a tizenhatoson belül, majd higgadtan a kapuba gurított, megszerezve ezzel Veszprém vezető gólját.
A hazaiak próbálták irányítani a játékot, azonban a veszprémi kontrák rendre komoly veszélyt jelentettek. Pruska Dániel és Horváth Barnabás előtt is adódtak ígéretes lehetőségek, a félidő hajrájában pedig a kapufát is eltaláltuk, így akár nagyobb különbséggel is vonulhattunk volna szünetre.
A második félidő elején, az 50. percben egy elkerülhető szabálytalanság után tizenegyeshez jutott a ZTE FC II., amelyet Leonardy értékesített, ezzel kiegyenlített.
Csapatunk azonban gyorsan rendezte sorait, és továbbra is bátran futballozott. A 62. percben Pruska Dánielt buktatták a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest pedig Horváth Péter magabiztosan értékesítette, visszaszerezve a vezetést.
A hajrában a hazai együttes mindent megtett az egyenlítésért, ám védelmünk szervezetten és fegyelmezetten állta a rohamokat, komoly helyzetet nem engedett ellenfelének.
A hosszabbításban végleg eldőlt a találkozó. A 95. percben Mayer remek ütemben lépett ki a védők között, majd higgadtan a hosszú sarokba helyezett, beállítva az 1–3-as végeredményt.
NB III Északnyugati csoport – 1. forduló
ZTE FC II – VSC Veszprém 1–3 (0–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Vezette: Erdélyi
Gólszerzők:
Leonardy (50. – 11-esből), illetve Dömötör (26.), Horváth Péter (62. – 11-esből), Mayer (95.)
ZTE FC II: Lakos – Rácz, Dario Bonilla, Takács, Vert – Leonardy (Bazsika, 63.), Ayodele (Bazsika, 63.), Wolf (Haidara, 63.), Király (Romoda-Ferenczi, 81.), Nagy (Belső, 78.), Isaac.
Vezetőedző: Garrido Francisco
VSC Veszprém: Gerencsér – Tóth G. Á., Volter, Schönig, Baján – Kiss, Pruska (Papp A., 87.), Dömötör, Szemán (Lencsés, 46.), Horváth Barnabás (Mayer, 46.), Horváth Péter.
Vezetőedző: Gunther Zsolt
A VSC Veszprém tehát győzelemmel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A megszerzett három pont nemcsak a tabellán jelent kiváló rajtot, hanem önbizalmat is adhat a folytatásra. Gratulálunk a csapatnak, és csak így tovább, fiúk!