Megvan az első győzelem

Van egy csapat, mely ellen a gyíkok (2010. május 15. óta…) minden mérkőzésen - függetlenül annak tétjétől - kettőzött erővel kötelesek küzdeni…

A „titánok” becenévre hallgató dunaújvárosi Rudas Floorball Team ellen még sosem játszott unalmas meccset a VESC csapata, és erre egy ideje már az eddigieknél is milliószor kevesebb az esély.

Az első harmad első másodpercétől kezdve egyetlen pillanatig sem unatkozhattak a kilátogató nézők. Mintha az utolsó percben járnánk döntetlen állásnál, mindkét gárda egész pályás letámadást játszva vetette magát ellenfelének, aminek következtében sorozatosan alakultak ki a gólveszélyes szituációk mindkét kapu előtt. A nagyobbnál nagyobb veszprémi helyzetek sorra elhaltak a vendégek kapusában, ellenben az egyébként kifogástalanul védő Kanczlert a pályán lévő társak kétszer is végzetesen kiszolgáltatott helyzetbe hozták. Először egy kapu előtt teljesen üresen hagyott dunaújvárosi lőhetett könnyű gólt, majd a szokásos félpályás gólját is összehozta a VESC csapata: a messziről felívelt labda akadálytalanul eshetett a hálóba mivel a kapus semmit sem láthatott az előtte tömörülőktől (0-2).

Megint komoly előnyt ajándékoztak a gyíkok ellenfelüknek, de ezúttal a szokásos 3-4-5 gólos hátrányt hozó összeomlás szerencsére nem következett be. Néhány perc múlva a közvetlen lövéseket félelmetes hatékonysággal hárító dunaújvárosi hálóőrt kijátszva sikerült végre mattolni: Tölgyesi pontos passzát a jó ütemben érkező Cseh tette a hálóba a kapu sarkánál (1-2). Némileg váratlanul sikerült az egyenlítés is, hiszen a viszonylag kevésbé gólérzékeny második sor volt fent a pályán, amikor a veszprémi Szabó indult meg bátran a saját térfeléről, és ha már nem támadták meg, hát középről félmagasan kilőtte a kapu oldalát (2-2). Érezhetően megzavarodtak a vendégek, de az egyre szaporodó hazai lehetőségeket - akár sunyi „kézimunkával” is (a titánok „százkezű” védőinek mindig volt egy takarásban maradó szabad keze arra, hogy az ellenfél ütőjét lefogják) - sikeresen ártalmatlanították. A Rudas hátulról induló saját akcióit hatékonyan semlegesítették a bakonyiak, de egy veszprémi térfélen történt labdavesztést sajnos pontos lövéssel büntetett az ellenfél a harmad vége előtt, így minimális előnnyel vonulhatott pihenőre (2-3).

A második játékrész veszprémi helyzetekkel indult a dunaújvárosi kapu előtt, mégis a vendégek örülhettek, mert az első vendég ellentámadásból a megiramodó Kovács lőtt kapufás gólt (2-4). A gyíkok harci kedve azonban cseppet sem csökkent. A pályán folyó háború szép lassan kezdett totálissá válni, az acélvárosiak - kihasználva az elnéző játékvezetést - akár „bármi áron” is megakadályozták a veszprémi gólszerzést, vitathatatlannak tűnő büntetőt és kiállításokat megúszva, ám az egyre indulatosabb hazaiakat sem kellett félteni a durvulás terén. Kezdett úgy tűnni, hogy ha éjfélig játszanak a csapatok, akkor sem sikerül megzörgetni a titánok hálóját, de Cseh léc alá csapódó bombagólja a legjobbkor érkezett (3-4). A harmad végén ráadásul pozitív égi jelet is kapott a Veszprém, amikor egy vendég játékos ajtó-ablak helyzetben „szürreálisan” lőtt 1 méterről a már kapitulált Kanczler kapuja fölé.

Az utolsó játékrészben sem csökkent a küzdelem intenzitása, az egymásnak feszülő ellenfelek a fáradtság halvány jeleit sem mutatták. A hálóőrök továbbra is parádéztak. A vendégek szinte minden szögből lövésekkel próbálkoztak, a veszprémiek előtt viszont több közeli ziccer adódott, melyek bosszantó módon mind kihasználatlanul maradtak. A harmad felénél Sütöri kiállítása hozta a mérkőzés fordulópontját. Emberhátrányban Török csente el a labdát egy bizonytalankodó védőtől, aki viszont a gól megakadályozása érdekében a szabálytalankodástól ezúttal sem riadt vissza. Ez azonban most olyan látványosra sikerült, hogy még a - szőrösszívűnek igazán nem nevezhető - játékvezető páros is kénytelen volt büntetőt ítélni, és kiállítani a titánt. A rávezetést a sértett értékesítette, mellyel egyenlő volt az állás (4-4). Az ellenfél így kiegészülhetett, és sajnos gólra is váltotta előnyét egy kontratámadást(!) követően, mivel a vérszemet kapott gyíkok fejvesztett támadó akciókat indítottak hátrányban is (4-5).

Azonban hiába a találat, nem tudta visszahozni a fonalát vesztett ellenfelet a meccsbe, a hazaiak egyre elszántabban rohamoztak. A titán kapuőr áttörhetetlennek hitt falán ismét Cseh éles szögből leadott irgalmatlan lövése ütött lyukat (5-5), majd nem sokkal később az egész mérkőzésen helyzetek garmadáját kihagyó Tölgyesi a lehető legjobbkor találta meg góllövő ütőjét: középről leadott kapáslövésével, mely felért egy titánokra lesújtó zeuszi villámmal, már a gyíkoknál volt az előny (6-5). „Meg fogjuk nyerni!” üvöltötte – s ehhez nem kellett komoly jóstehetség: Az ekkor már „Tartarosz felé tartó” kétségbeesett ellenfél ugyan pillanatig sem adta fel, de Török mindent eldöntő találatát követően (7-5) már csak a szépítésre maradt esélye - ami Kanczler kapusnak köszönhetően elmaradt. A végén még egy rövid műsorral kedveskedtek a csapatok az unalomra vélhetően addig sem panaszkodó nézőknek. Körülbelül a záró sípszó pillanatában a palánk mellett elfutó Kiss Szilvesztert lökte kíméletlenül a hazai kispadra - nehezen felfogható céllal - Mitli „Kronosz” Attila, a titánok masszív vezére. Talán a minden meccsen alapvető ötperces büntetését hiányolta, nem tudni, mindenesetre cselekedete parázs tömegjelenetet gerjesztett.

Emlékezetes csatában sikerült végre egy igazi ki-ki meccset - saját árnyékukon is túllépve, tejesen megérdemelten - megnyerni a gyíkoknak