Szlalom és baleset-megelőzési nyílt nap
Aki ma kilátogatott a Veszprém Arénához, azt nem érte csalódás, mert volt néznivaló bőven. Május 27-én vasárnap egy szenzációs gyermeknapi rendezvényt vezényelt le az SR Sport Egyesület. A Gyermeknapi Baleset-megelőzési nyílt napon, az ügyességi szlalom verseny volt a rendezvény fő látványossága, amit sok egyéb programmal színesítettek. A rendezvényen részt vett a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága, akik kerékpáros ügyességi pályával készültek, valamint a Veszprémi Autós Motoros Iskola motoros szimulátora is nagy sikert aratott. A baleset-megelőzési programok mellett persze voltak egyéb programok is, mint a gyermek játszóház kézműves foglalkozással vagy a tuning és egyéb kiállítok.
A nyüzsgés már a korareggeli óráktól fokozatosan erősödött, így az autóval később érkezők parkolóhelyet már csak a szomszédos áruház parkolójában találhattak. A rajtot követően hirtelen megtelt a pálya széle és mindenki a gumifüsttel borított erőgépekre és a majdnem száz nevezőre volt kíváncsi, akik megmutatták, hogy mire is képesek a bóják között. A látványos szlalom elemekkel tarkított pályán, izgalmas vetélkedést mutattak be az 1350 m hosszúra felfűzött pályán, a Veszprém Arénához kilátogató nézőknek.
A versenyzőknek nemcsak a kormánytekergetéssel kellett foglalkozni, hanem figyelni kellett a pálya itinerben előírt nyomvonalára is, hiszen a bójadöntés súlyos másodpercbüntetést, a pályatévesztés pedig érvénytelen kört jelentet, de ez mind könnyűnek tűnt számukra, mert végre egy több ezres tömeg előtt fitogtathatták tudásukat. A futam igazi izgalmakat hozott, de ez nem is volt meglepő, hiszen a Lada, BMW, Trabant, VW, Skoda és egyéb autócsodákat felvonultató mezőny nyolc kategóriában versenghetett.
A nap folyamán kiderült, hogy egy igazi szlalom pályán nem feltétlen az autó ereje a mérvadó, hanem inkább a sofőr ügyessége. A felíró táblán közzétett időeredményekből kiderült, hogy a négy kör alatt századmásodpercekre csatáznak egymástól a különböző típusú autók gazdái, legyen az BMW, Trabant vagy Suzuki.
A kiváló rendezésre utal, hogy a versenyre nemcsak a Veszprém megyéből érkező versenyzők voltak kíváncsiak. A nevezői listából kiderül, hogy Vas, Somogy és Pestmegyéből is érkeztek szép számmal szeretett városunkba. A versennyel sokat dolgozhattak a rendezők, mert egy családias jó hangulatú, olcsó és mindenki számára elérhető rendezvénnyel készültek.
A rendezvény úgy zajlott, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A korareggeli „kapunyitás” után gyorsan megtelt a szervizpark versenyautóval. A gondos gépátvétel és nevezés után, ahogy melegedett a napsütéses idő, úgy igyekezett mindenki bejárni a pályát kerékpárral vagy gyalog. Kilenc órakor a versenyzői eligazítás után kezdődött az első futam rajtja rajtszám szerinti sorrendben. Az első köröket mindenki óvatosan, még a pályával való ismerkedéssel, ugyanakkor rengeteg hibával teljesítette, majd az ötperces jegyzőkönyvszedés után a második körben már gyorsultak a gépek.
Aztán a déli félórás ebédszünetben a pályán dolgozók is fellélegezhettek és kiereszthették a gőzt az elkövetkezendő körök előtt. A harmadik, negyedik körökben is gyorsan pörögtek az események, és foggal, körömmel harcoltak a pilóták a stopper és egymás ellen. Amikor már mindenki kiélte szenvedélyét az autóban ülve, vagy a pálya széléről csodálva az íven, vagy keresztben csak a közönségnek autózókat, következett a díjkiosztó. Az abszolút elsőséget Dobos Tibor Suzuki NINJA ZX12R egyedileg épített autójával 1:34,04-es idővel szerezte meg. A Második helyen Szabados Károly Toyotával, a harmadikon pedig Kovács Szilárd BMW-vel végzett.
A versenyről további eredmények, fotók, videók az egyesület és a Veszprém Szlalom weboldalán találhatók.