Katasztrofális főpróba

A női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére hangolhatott a veszprémi közönség és csapat, a Veszprém Barabás Duna Takarék KC a Kiskunhalas NKSE csapatát fogadta a bajnokságban.

A főpróbaként is tekinthető mérkőzés nem indult túl jól veszprémi részről. A hazai támadásokból nem hogy gólt, de helyzetet is nehezen sikerült kialakítani. Már az elején több gólos hátránytól mentette csapatát Vig, törvényszerű volt azonban, hogy a vendégek ilyen játék mellett előbb-utóbb könnyen betalálnak. Az első gólt a 3. percben szerezték, majd neki is álltak a gólgyártásnak, a hazaiak első találatát Hosszu ejtette a kapuba a 6. percben. Nem adott túl sok önbizalmat a csapatnak, továbbra is a gyenge támadások jellemezték a csapatot, Róth hiába kért időt a 7. percben, nem változott sokat a játék, a veszprémiek inkább csak bele-beleszóltak a mérkőzésbe, nem igazán voltak a pályán. A 15. perctől aztán felváltva szereztek gólt a csapatok, de a 7 gólos előnyt tartotta a Kiskunhalas. A 25. pertől Schatzl büntetőivel és Kokas találatával már csak 3 gólra voltak, de a félidő végére a vendégeknek sikerült megdupláznia a különbséget, 12:18-ra vezettek a szünetben.

A második játékrész elejére látszólag bátrabban jöttek ki a hazaiak, de az önbizalom hamar elszállt, a gyatra védekezés és az eredménytelen támadások a 12. percre már 10 gólos előnyt jelentettek a kiskunhalasi csapatnak. A bajnokságban amúgy jól teljesítő Planétának sem mentek a lövések, a frissen igazolt Palotás még nem villoghatott sokat, Schatzlt pedig könnyen hatástalanították a vendégek. A 16. percben Fauszt megkapta harmadik kétpercesét is, így piros lappal távozhatott a pályáról. Az emberelőnyök nem látszottak a veszprémiek játékán, nem tudták kihasználni a létszembeli fölényüket. A 40. perctől Takács szórta a gólokat, csak Planéta tudott még hozzájárulni a csapat eredményességéhez, az 56. percben 22:35 volt az állás, a hazaiaknak a játék alapján már az első félidőben sem volt esélyük, hogy megnyerjék a meccset. A félidei szünet sem javított a mérkőzés képén. A meccset megérdemelten nyert a Kiskunhalas NKSE 25:38-ra.

Legközelebb március 8-án, az Érd csapata ellen javíthatnak a bajnokságban.

Veszprém Barabás-Duna Takarék KC- Kiskunhalas 25:38 (12:18)

Veszprém: Víg Vivien - Hosszú Boglárka 3, Tóth Gabriella 3, Planéta Szimonetta 2, Palotás Fanni 1, Tóth Eszter 2, Schatzl Nadine 6/4, csere: Pásztor Bettina (kapus), Kokas Viktória 2, Regovics Vilhelmina, Pelczéder Orsolya 1, Takács Bianka 5, Horváth Gréta, Kovács Krisztina,
Vezetőedző: Róth Kálmán

Kiskunhalas: Pethő Renáta - Sterbik Andrea 4, Drávai Gyöngyi 4/1, Takács Bernadett 2, Szamoránsky Anikó 7, Barna Éva 3, Fehér Viktória 5, csere: Scholtz Andrea, Lengyel Edit (kapusok), Földes Kata 3, Tápai Andrea 1, Fauszt Éva 3, Borkowska Kata 2, Valovics Nóra 2, Varga Dóra 2/1
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc
Hétméteresek: 5/4, illetve 2/2