Az első nagy lépés megvan
Ahogy azt sejteni lehetett, szoros mérkőzést játszott a két csapat, az első félidőben a 4. percben esett az első gól, Nagy lőtte Malumbres kapujába a labdát, majd jó védekezés után újabb találatot jegyezhettünk Nagy neve mellé. A hazaiak nem bírtak a veszprémi védekezéssel, a 7. percben időt is kért a spanyolok trénere, ennek eredményeként Carou meg is szerezte csapatának az első gólt. Az eligazítást jól rendet rakott a spanyol fejekben, de még mindig az MKB diktálta az iramot. A vendégek védekezésére nem lehetett sok panasz, inkább a támadásokon kellett javítani. A félidő második felére megjött a hazaiak önbizalma, Goni találatával döntetlenre álltak a 25. percben (7:7), de Ortega időkérése után előbb Jamali, majd Nagy is átlőtte a spanyolok védelmét, így a 27. percben 7:9 volt. Nantes hetesből javított, majd ismét Jamali és Nagy következett, a 30. percben szerzett találattal 8:11 lett a félidő. Az eredményhez nagyban hozzájárult a kitűnő védekezés és Alilovic remek védései, amelyek nem voltak mindennapinak mondhatóak.

Fotó: archív
A fordulás után a spanyolok nagy nyomást helyeztek a magyar csapatra, akik azért így is tudták tartani a 2-3 gólos előnyt a félidő derekáig. A két ügyeletes gólgyártót, Nagyot és Jamalit nem tudták megállítani a hazaiak, hiába jöttek ki rájuk, Jamali lövéskor majd’ átugrotta őket, olyan magasra emelkedett és onnan már semmi nem akadályozta, hogy gólt szerezzen. A hazaiak vérszemet kaptak a végére, az 50. percben Carrillo góljával már 17:17 volt az állás, sőt át is vették a vezetést Castro és Vranes góljaival 19:17 volt az 51. percben. Veszprémi időkérést követően Iváncsik Gergő tudott befutni és gólt lőni (testvére, Iváncsik Tamás, az utolsó hazai edzésen megsérült, így nem utazott ki a csapattal), majd Terzis és Sulic is beállt a sorba, így az 56. percre vissza is fordították az eredményt, 19:20-ra. Az utolsó hazai időkérés után emberhátrányba került a vendégcsapat, de még így is Gulyás szerzett gólt, majd Castro találata után a 60. percben Iváncsik gólja volt az utolsó találat a mérkőzésen, 20:23-ra a magyar csapat győzött, akik így valamelyest megnyugodva készülhetnek a jövő hét szombati visszavágóra.
Mérkőzéstükör
Antonio Carlos Ortega: Örülök a győzelemnek. Megnehezítette a dolgunkat, hogy a bírók túl sokat engedtek meg a hazaiaknak védekezésben a második félidőben, igaz az első félidőben nekünk is segítettek. A védekezésünk és a kapus teljesítményünk rendben volt, de a támadásainkban sok volt a hiba. Az utolsó tíz perc hozzáállásával elégedett vagyok, örülök, hogy sikerült megfordítani az állást.
Manuel Cadenas: Az utolsó pillanatig küzdöttünk, ezért gratulálok a csapatomnak. Ez volt eddig a legjobb védekezésünk a szezonban, de most olyan csapattal találkoztunk, amelyik még nálunk is jobban védekezett, igaz ebben a bírók is segítették őket.
Cristian Ugalde: Azt kaptam a meccstől amit vártam. Tudtam, hogy Cadenas nagyon feltüzeli a csapatát. Ő mindig nagy motivációt tud adni a fiatal játékosainak, akik most is a végsőkig küzdöttek.
Forrás: mkbveszprem.eu
Reale Ademar Leon - MKB Veszprém KC 20:23 (8:11)
Leon: Malumbres Inaki - Cabanas Carcia 1, Vrazalic Faruk, Carou Gonzalez 1, Goni 3, Ruesga Carlos 1, Carrillo Jose Mario 5, csere: Lopez Alvaro, Campos Nantes 4/1, Pineiro Diego 1, Castro Juan 2, Molina Alberto, Tatarintsev Alexander, Golubovic Djordje, Vranjes Vladimir 2
Vezetőedző: Manolo Cadenas
Veszprém: Mirko Alilovic - Gulyás Péter 2, Nagy László 7, Renato Sulic 1, Chema Rodriguez 1, Mirsad Terzic 3/1, Cristian Ugalde, csere: Iváncsik Gergő 2, Schuch Timuzsin, Császár Gábor 1/1, Laluska Balázs, Iman Jamali 6, Zivan Pesic
Vezetőedző: Carlos Ortega
Kiállítások: 4 perc, illetve 14 perc
Hétméteresek: 3/1, illetve 4/2