Vereség ellenére reális esély a FF-ra
Miután tegnap az Atletico Madrid hazai pályán 25:20-ra legyőzte a Barcelonát, az MKB Veszprémnek is megkezdődött a BL Final Fourba jutásért való harc. Már a csoportban is megmérkőzött a német bajnok és BL címvédő THW Kiellel, ősszel hazai pályán egy góllal megverték őket, aztán Németországban csúnya pofonba futottak.
A mai mérkőzésre pihentebben mentek a játékosok, a bajnokság rájátszásában csak később játszanak, valamint a Kupagyőzelem is jó pluszt adhatott az MKB-nak. További jó esély még, hogy Zeitz, bár nevezték a mérkőzésre, a múlt héten kézközépcsont-törést szenvedett, így biztosan nem léphetett pályára.
MTI-fotó: Kovács Anikó
A meccset Nagy gólja kezdte, majd Ugalde is betalált, a németek első gólját Jicha szerezte a 3. percben. Jó védekezéssel és támadással meglepték a címvédőt, a 10. percben 3:6-ra vezettünk, amikor Gislason időt kért. Jicha és Vujin vezetésével sikerült is felállniuk, bár még mindig a magyar bajnok vezetett, a németek végig ott lihegtek a nyakukban. A védekezésünk tett róla, hogy nehezen tudjanak csak egyenlíteni, de támadásban egyre kevesebbet remekeltek a fiúk, sok ziccer maradt ki, eladott labdákból is sok volt, Vujin a 21. percben egyenlített ki. Az MKB nagy érdeme azonban, hogy lecseréltették Omeyert, ami mondhatni csodaszámba megy, míg nálunk a 18. percben Fazekas beállítása jó döntésnek minősült. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, bár a németek átvették a vezetést a 23. percben, Jamali és Ugalde visszaszerezte az egygólos előnyt, amit a félidő végéig tartottak is a vendégek, 15:16-ra vezetett az MKB a szünetben.
MTI-fotó: Kovács Anikó
A pihenő a veszprémieknek tett jót, bár Omeyer visszatért a kapuba, Nagy és Chema nem ijedt meg tőle, ráadásul Sigurdsson is kiállt két percre, amit pedig Fazekas a kapuban művelt a kapuban, arra nincsenek szavak. A 34. percben Gislason időkérésre kényszerült, amikor Sulic góljával 15:20-ra vezetett a vendégcsapat. A védekezés továbbra is jó volt, Fazekasra pedig egyszerűen nem voltak szavak. A Kiel 10 perc alatt mindössze két gólt tudott lőni, a 36. percben Toft Hansen talált be, majd a 38-ban Sigurdsson. Sikerült a támadásokat is helyre rakni, szervezettebben, koncentráltabban játszottak. Vujint sikerült kikapcsolni a támadásokból, a 43. percben szerezte első gólját a második félidőben (19:24). Ortega a 46. percben kért időt 22:27-es állásnál, hogy kicsit pihenjen csapata, és az eddigi higgadtságot és pontosságot megőrizze a csapat a pályán. Nagy hiányát nem bírta a csapat, a 48. percben 22:28-nál küldték ki először két percre, akkor feljöttek 26:28-ra, majd az 53. percben is kiállították, amit igencsak meg lehetett volna kérdőjelezni, akkor ki is egyenlített Narcisse. Ortega az 55. percben kért időt, ekkor Ugalde és Sulic gólokat is szereztek, valamint Alilovic folytatta Fazekas bravúrját, az 56. percben 28:30 volt az állás. A végére sokasodtak a technikai hibák, sokáig tartották tűzközelben a Kielt, akik az utolsó másodpercben Narcisse góljával 32:31-re nyertek.
A második félidő első 17-18 perce alapján, de még az eredmény alapján sincs semmi veszve. Sok gólos meccsen, jó kapusokkal, védekezéssel ugyan kikapott az MKB, de a Kiel jóformán a végeredményen kívül csak kétszer vezetett, ha a végén nincs annyi hiba, meg is lett volna a meccs, amit azért valljunk be őszintén, senki nem gondolt volna. Reális esélye van még a Veszprémnek továbbjutni, hazai pályán, a közönséggel együtt sikerülhet legyőzni a címvédőt és akkor irány a Final Four!
Mérkőzéstükör (Forrás: mkbveszprem.eu)
Alfred Gislason: Rettentően nehéz meccsre késztetett bennünket a jól felkészült Veszprém, amelynek a játéka sokat változott az utóbbi hónapokban. Jelenleg a magyarok vannak jobb pozícióban annak ellenére is, hogy eggyel nyertünk. A második meccsen is csak a győzelem lehet a célunk.
Antonio Carlos Ortega: Nagyszerű, fordulatos meccs volt, amelyen jobb hajrával hatalmas meglepetést szerezhettünk volna. Hatgólos előnyünknél azonban súlyos hibák sorozatát követtük el, nem koncentráltunk és ezzel felhoztuk ellenfelünket. Elrontottuk a végét, ez az igazság. Az esélyünket azonban megőriztük a továbbjutásra.
Nagy László: Óriási küzdelem volt, méltó a két jól felkészült együtteshez. Sajnálom, hogy a végén sok technika hibát követtünk el, mert emiatt elolvadt az előnyünk. A kiállítások is bennünket sújtottak. Felkészülünk a visszavágóra, amelyen lesz esélyünk a négybe jutásra.
Császár Gábor: A hajráig a csapatmunkánknak köszönhettük, hogy uraltuk a meccset. Jól felépítettük a taktikánkat, amelyet meg is tudtunk valósítani. A Kiel mindent egy lapra tett fel a végén, és nyert. A kiállítások aránya enyhén túlzott. Erre az eredményre így is büszkék lehetünk. Kegyetlen csata vár a Kielre Veszprémben.
Filip Jicha: Az eredmény nem rossz, de a játékunk a hajráig tragikus volt. Veszprémben kell kiharcolnunk a továbbjutást és ez nagyon nehéz lesz. De megoldjuk.
THW Kiel - MKB Veszprém KC 32:31 (15:16)
Kiel: Thierry Omeyer - Christian Sprenger 4, Momir Ilic 4/4, Marcus Ahlm 2, Filip Jicha 3, Daniel Narcisse 4, Valur Sigurdsson 3, csere: Andreas Palicka (kapus), Marko Vujin 8, Aron Palmarsson, Rene Toft-Hansen 4
Vezetőedző: Alfred Gislason
Veszprém: Mirko Alilovic - Gulyás Péter, Nagy László 11, Chema Rodriguez 1, Renato Sulic 5, Mirsad Terzic 2, Cristian Ugalde 5, csere: Fazekas Nándor (kapus), Marco Oneto 1, Iman Jamali 4, Schuch Timuzsin, Császár Gábor, Iváncsik Tamás 2/1, Laluska Balázs
Vezetőedző: Carlos Ortega
Hétméteresek: 5/4, illetve 1/1
Kiállítások: 2 perc, illetve 14 perc