Gólgazdag veszprémi győzelem

Már az első félidőben kilencgólos előnyre tett szert az MKB Veszprém KC II a Komló ellen, és a második harminc percben sem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Az első félidőben hamar lerohanták az ellenfelet a veszprémiek, a 11. percben már 10:2 volt az állás. A komlósiak ekkor egy 5:0-s sorozatot produkálva felküzdötték magukat, de reális esélyük a csapat megszorongatására nem maradt, miután a félidő hátralévő részében továbbra is nagy fölénnyel játszott az MKB, 20:11-re vezettek a szünetben.

A folytatásban aztán már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, a gólok felváltva estek és a komlósiak is fel vették valamennyire a mérkőzés ritmusát. Közelebb nem tudtak férkőzni az ellenfélhez azonban, a hazaiak magabiztosan tartották előnyüket, még ha nem is sikerült olyan ütemben növelni azt, mint az első félidőben. Így is sima hazai győzelmet ünnepelhetett a publikum, 35:27-re, gólgazdag mérkőzésen nyert a veszprémi csapat.

MKB Veszprém KC II. - Komlói BSK-Tom Trans 35:27 (20:11)

Veszprém: Rádai Patrik, Borbély Ádám (kapusok), Gulás Máté 5/1, Szeitl László 3, Vizes Patrik 5/2, Pásztor Máté 3/1, Zakics Bence 1, Gyene Norbert 7, Albert-Tóth László 1, Priczel Bence 1, Kisék Bence 1, Bonyhádi Tibor 1, Stranigg János 4, Ligetvári Patrik 2, Horváth Dániel, Pócz Nagy Dániel 1
Vezetőedző: Csoknyai István

Komló: Fata Tamás, Selymes Attila (kapusok), Chalupa Gergő 3, Kupi Szabolcs 4/1, Győri Péter 2, Szomor Olivér 2, Dénes Dávid, Hidasi Dániel, Liptai János, Szappanos Gergely 2, Péter Szabó Dávid 6/1, Nagy Zoltán 4, Wéber Tamás 3, Musitz Balázs, Kiss Balázs
Vezetőedző: Papp László

Hétméteresek: 4/4, illetve 4/2
Kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc
Piros lap: Horváth Dániel, illetve Kupi Szabolcs

3

Képgaléria