Háromszoros jó tanuló - jó sportoló
Horváth Marcell a tavalyi évben elért eredményes tanulmányi munkájáért és kimagasló sportteljesítményéért ismét megkapta a legrangosabb elismerést. 2009 és 2010 után harmadik alkalommal érte el (és haladta meg) az előírt követelményeket.
A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma írta ki: a VI.korcsoportban minimum 4,7-es tanulmányi átlaggal, egy hazai és egy nemzetközi sporteredménnyel lehetett pályázni. Balog Zoltán miniszter 69 diáknak személyesen adta át a kitüntetést.
A Veszprémi Nelson Kerékpáros Egyesület versenyzője 2012-ben a legsikeresebb évét zárta, hiszen a Tájkerékpáros Junior Világbajnokságon sprint számban ezüstérmet szerzett, a magyar kupasorozatot saját kategóriájában és felnőttben is megnyerte.
Tavaly még a veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium építész szakos tanulója volt, idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építőmérnök hallgatója.