Öt aranyért pedáloztak
Augusztus 18-án rendezték a három fordulós Nyugat-Maraton Mountainbike versenysorozat 2. futamát Herenden. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő sorozat mindhárom állomása a megyében, a Balaton-felvidéken és a Bakonyban zajlik ezzel tovább színesítve a régiót.
A rövid, közép és hosszú távon kiírt versenyen az ellenfelek mellett talán az utolsó nyári kánikulával is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek. Helyi verseny lévén az egyesületből 13 fő állt rajthoz.
Nem csak a nagy számok törvénye, hanem a már megszokott jó eredmények alapján is várható volt, hogy ezúttal sem maradnak érem nélkül a versenyzők. A számos kiváló helyezés mellett összesen 7 érmet, köztük 5 aranyat tartottak itthon a veszprémiek.
A gyengébb nem képviselői közül mindkét Nelsonos hölgy a dobogó legfelső fokára állhatott. Albert Katalin nemcsak a Master 1-es nők első helyét szerezte meg, hanem a középtáv abszolút győzelmét is megszerezte, míg Magyar Dalma a rövid táv U19-es női versenyét nyerte meg.
A férfiak versenyében Takács Balázs (rövidtáv U17) Lóránd Imre (középtáv Master2) és Szóka Attila (hosszútáv Master2) végeztek az első helyen.
A két veszprémi bronzérmet Pátkai Roland (rövidtáv U19), illetve Hornung András (középtáv felnőtt férfi) szerezték. Andrásnak különösen nehéz dolga volt, mivel a verseny első harmadában egy csopoorttal eltévedt, ami jelentős hátrányt jelentett számukra. Innentől a célig hatalmas hajrára volt szükség, hogy ezt az eredményt elérje.
További eredmények:
Várhidi Artúr - rövidtáv Master 1 - 5.hely
Bittmann Károly - középtáv Master 1 - 13. hely
Mayer Balázs - középtáv felnőtt - 5. hely
Pichner József - középtáv - 10. hely
Dr. Ulbert Zsolt - középtáv Master 2 - 13. hely
Tamás László - középtáv Master 1 - 30. hely