A Zágrábot is kipipálták

Az egyik legjobban várt idegenbeli mérkőzését játszotta az MKB-MVM Veszprém a CO Zagreb együttesével, 1200 magyar szurkoló előtt gálamérkőzésen verte a magyar bajnok a horvát fővárosiakat.

Nagy lendülettel kezdett a veszprémi csapat, előbb Gulyás talált be, majd Ilic büntetőjét Nagy lövése követte, a negyedik percben 0:3-ra vezettek a piros-arany mezesek. A hazaiak első találatát Stepancic szerezte az 5. percben, de Nagy rögtön javította is a statisztikát, így maradt a háromgólos különbség (1:4). Sulicot hamar megtalálták a bírók, a hetedik percben már ki is állították két percre, Horvat hetesét viszont Alilovic fogta, így bár emberhátrányban, de továbbra is háromgólos előnyben támadhatott a csapat (2:5). Horvat és Sprem góljával már csak 1 góllal voltak lemaradva a horvátok, amikor Sulic a 11. percben újfent betalált (4:6). Megpróbálkoztak a nyitott védekezéssel a zágrábiak, de a vendégek átlövői könnyen játszották át a labdát a védelmen.


Fotók: MTI

A mieink inkább a hatosfalat választották és remekül léptek ki a védők, kísérték a lövőket. Nagy remek formában játszott, vagy ő lőtte a gólt, vagy ő osztotta a passzokat Sulicnak, Gulyásnak vagy Iváncsik Gergőnek, így a 17. percben 4:9-nél kértek időt a hazaiak. Alilovic hasonló jó formában volt, bár a védekezésnek is nagy szerepe volt benne, hogy a horvátok csak oda lőhették a labdát, ahova engedték nekik. A félidőhöz közeledve egyre nőtt a különbség, a 20. percben 4:11 volt az állás, Nagy el is ment pihenni, Ortega pedig időt kért. 12 perc után, a 22. percben találtak be újra a hazaiak, de Jamali máris kedvét szegte a szurkolóknak, 5:12 volt az állás a lövését követően, Alilovic pedig a második hetest is kivédte a mérkőzésen, zengett is a csarnok a „Mirko! Mirko!” rigmustól.

Sulic már másodszorra állt ki a 25. percben, Alilovicot viszont nem befolyásolta különösebben, 67%-kal védett az elmúlt 25 perc alatt. Nagyot az a megtiszteltetés érte, hogy külön embert kapott, aki vigyázott rá, 27. percben Sulic büntetése leteltével Pesic léptett pályára, a horvát beálló már kockázatos lépés volt. Zlatko Horvat a hetes lövésénél inkább ejtéssel próbálkozott, ami be is jött, de Jamali is betalált, így 7:14 volt az állás az utolsó perc kezdetén. Nagy talpról, jó 10 méterről az utolsó másodpercekben talált be, ezzel a félidő 8:15.

A második félidőben Schuch is megszerezte idei első BL gólját a 34. percben, 9:17 volt így az állás. A védekezést nem sikerült úgy összerakni, mint az első félidőben, 5 perc alatt kaptak annyi gólt, mint az első játékrészben 20 perc alatt, szerencsére a támadásban folytatták a megkezdett lendületet, így a 38. percben 19:11 volt az állás. Nagy izgulást már csak az okozott, hogy mikor lesz meg végre a 10 gólos különbség, ami egyelőre a védekezés hibáiból még váratott magára. Alilovic védte, ami tudott, a 41. percben is védett 14:23-nál, de az idősebb Iváncsik kihagyta a ziccert, így újabb védést kellett végrehajtani, hogy a tízért támadhassanak. Végül Schuch második BL góljával a 43. percben a tv-ben is jól hallhatóan számolhatta a közönség a tízet.

A védekezés gyengülése a támadásnak tett jót, remek összjátékot, passzokat, lövéseket láthattunk a vendégektől. Bár a mérkőzés kimenetelét nem veszélyeztette, a 48. percben 8 gólra jöttek a hazaiak, de Iváncsik Tamásnak az egymás utáni harmadik ziccerét végül sikerült bedobnia. A hétméteressel már biztosabban bánt az ifjabb Iváncsik, 19:28 lett az eredmény lövésével az 50. percben. 9 perccel a vége előtt a második időkérési lehetőségét is kikérte a zágrábiak edzője 19:29-nél, mégis Sulic lőtt gól, amivel már 11 góllal vezettek a vendégek, 19:30.

Terzic is beköszönt, 19:31 az 53. percben, Alilovic pedig 49%-on állt, ami azért is jó eredmény, mert a védekezés hatékonysága gyengébb volt, mint az első félidőben. A végjátékot emberelőnyben kezdhette az MKB-MVM miután Terzic arcába kaptak. Jamalinak nem a Zágráb elleni lesz a kedvenc mérkőzése, valahogy nem az ő napja volt, nem találta a labdát és a csapattársakat a pályán. Alilovic utolsó védésével biztosította, hogy legalább tízzel nyerjenek a vendégek, de végül Jamali első és utolsó góljával 22:33 lett a végeredmény.

Lendületes mérkőzést, az első félidőben kőkemény védekezést, a mérkőzés végéig színes támadójátékot és remek kapusteljesítményt láthattunk, igazán kiszolgálták azt az 1200 magyar szurkolót aki ellátogatott a szomszédos országba, hogy a helyszínen láthassa kedvenceit.

Mérkőzéstükör (Forrás: MKB-MVMVESZPREM.HU)

Antonio Carlos Ortega: Nagyon jól védekeztünk, a fal mögött pedig Mirko fantasztikusan védett. A hazaiak nem tudtak mit tenni a védekezésünkkel, ezért rengeteg hibát vétettek támadásban. Az első félidő végére sikerült eldönteni a meccset. A Zágrábnak hatalmas jövője van, de most még túl fiatalok.

Boris Dvorsek: Mirko fantasztikusan védett, de a veszprémi védelem is nagyon jól működött. Egy Veszprém ellen nem lehet így játszani, jó úton haladunk, de még nagyon sokat kell dolgoznunk. Mindenképp nyerni akarunk az ukránok ellen hazai pályán. Veszprém Európa egyik legjobb csapata, gratulálok a győzelmükhöz.

Croatia Osiguranje Zagreb - MKB-MVM Veszprém 22:33 (8:15)

Zagreb Arena, vezette: Gjeding, Hansen (dánok)

Zagreb: Ivan Stevanovic - Zlatko Horvat 3/1, Luka Stepancic 5, Marino Maric 1, Josip Valcic 1, Stipe Mandalinic 6, Lovro Sprem 2, csere: Filip Ivic (kapus), Tonci Valcic, Jerko Matulic, Ante Kaleb 3/2, Luka Sebetic, Lovro Mihic 1, Leon Susnja, Teo Coric
Vezetőedző: Boris Dvorsek

Veszprém: Mirko Alilovic - Gulyás Péter 2, Renato Sulic 5, Nagy László 6, Schuch Timuzsin 3, Mirsad Terzic 1, Chema Rodriguez, csere: Momir Ilic 5/1, Iváncsik Gergő 2, Iváncsik Tamás 5/2, Zivan Pesic 1, Cristian Ugalde, Iman Jamali 3, Carlos Ruesga
Vezetőedző: Carlos Ortega

Hétméteresek: 5/3, illetve 4/3
Kiállítások: 2 perc, ill. 4 perc