A nyeretlenek csatáján győzött a VESC
A veszprémiek kezdtek jobban: már a szett elején két-három pontos különbséget harcoltak ki. Ugyan nem nőtt nagyobbra a különbség, de a VESC magabiztosan szerezte meg az első játékot. A második játszmában már 21:13-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző, ám kisebb hullámvölgybe kerültek a vendégek és sorozatban elrontották a nyitás-fogadásaikat. A Szombathely ezt kihasználva, izgalmas hajrával egalizált.
Fotó: archív
A harmadik felvonás megint a bakonyiaké lett, akik visszataláltak az első szettben mutatott precíz játékhoz. Persze ezután megint némi kisiklás következett a hazai oldalon, s a vasiak 2:2-re alakították az állást. A mindent eldöntő szettben a Veszprém nem hagyta magát, 8:3 után még egyszer felzárkózott a Szombathely (12:12), ám három szép megoldással a VESC megnyerte a mérkőzést és ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban.
Holdinger Szilárd: Nagy tartás volt a csapatban és végre elhittük, hogy szoros mérkőzésen is képesek lehetünk a győzelemre.
Veszprémi Egyetem SC - Vasi Sport Akadémia 3:2 (23, -24, 21, -16, 12)
Veszprémi Egyetem SC: Jezerniczky, Poós, Környei, Molnár, Pintér, Dordzsceren. Csere: Májusi, Csótár (liberó)
Edző: Holdinger Szilárd