Arannyal tértek haza Szekszárdról

Az elmúlt hétvégén két napos szokásos szekszárdi aréna kupán vett részt a tizenhét veszprémi, négy komlói és három kaposvári játékossal felálló Pannon Bulls csapata.

"Első nap a Debrecen Gladiators, a Budapest Giants, a Szeged Bats, és a Szekszárd Badbones csapatával játszottunk. Három mérkőzést nyertünk, így csak a Giants csapatától kaptunk ki egy ponttal, 13-14 arányban. A második napon a csoportmérkőzésekből egy volt csak hátra, amit az Eger Heroes csapata ellen megnyertünk, így 4-1-es mérleggel kerültünk be a rájátszásba.


Fotó: Pannon Bulls

Az első körben a Baja Raiders ellen nyertünk 28-0 arányban, így bejutottunk az elődöntőbe, ahol megintcsak az egri csapattal kerültünk szembe, akik ellen 22-8 arányban nyertünk. A döntőben azzal a Giants-el játszottunk, akik ellen veszítettünk az első napon, de a döntőben 13-7 arányban sikerült őket legyőzni, így mi nyertük meg a tornát.

Elszántan készült a csapatunk erre a megmérettetésre, ami már 4. alkalommal került megrendezésre. Sokat segített, hogy formában voltunk a West Bowl kupasorozatnak köszönhetően. Szinte mindenki bajlódott kisebb nagyobb sérüléssel, de az összes játékosunk vállalta még így is a játékot, mert hatalmas volt bennünk a győzni akarás. Fáradtan, de örömmel térhettünk haza arannyal a nyakunkban. Szeretnénk megköszönni a szurkolóinknak a támogatást!" - számolt be Pető János, játékos.