Biztató első, lohasztó második félidő

Képgaléria a cikk végén
Az első félidő elején nagyon beragadtak a hazaiak, a védekezés sem ment jól a lányoknak, az első gólt is csak az 5. percben lőtte Tóth Gabriella. Szerencsére csak az első találatot volt nehéz megszerezni, utána már jóval bátrabban támadtak a lányok, Pásztor beállása a kapuba pedig kifejezetten jót tett a védelemnek, a veszprémiek előbb zárkózni kezdtek az ellenfélhez, majd a 21. percben Tóth Eszter góljával már 8:8 volt az állás Konkoly időkérésénél.

A félidő hátralévő részében már szorosabban alakult a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik csapat ment egy góllal, Vesztergombi egyenlített a 30. percben, de Kamper időntúli hetesével 12:13 lett az eredmény a szünetre.

A második játékrészben aztán ugyanolyan rosszul kezdett a hazai csapat, azzal a különbséggel, hogy ebből látszólag nem volt kiút. A 32. percben Pelczéder szerezte meg az első találatot a második játékrészben, majd hosszú gólcsend után a 45. percben is ő lőtt gólt. Eközben a váciak szépen elhúztak, a félidő derekán már 7 góllal vezettek (14-21). A hazaiak játékán az sem látszott nagyon, hogy 10 percet játszottak emberelőnyben.

A 45. perctől kezdtek ébredezni, mintha már minden mindegy alapon játszottak volna, ez leginkább a támadásoknak kedvezett. A váci csapat védekezése csúnyán kifogott rajtunk, Triffát is csak egy hetes erejéig cserélték be, hogy a másik kapus is szerepelhessen a jegyzőkönyvben.

A végére ugyan kicsit feltámadtak a bakonyiak, de a pontszerzés esélye már teljesen elúszott. A végeredmény Planéta időntúli hetesével állt be, 21:25-re győzött Konkoly Csaba csapata.

Mérkőzéstükör
Róth Kálmán: Minden játékosom a közepes vagy annál gyengébb játékot mutatott. Megkönnyítettük a szövetségnek, hogy a Vác felé vélt vagy valós tartozását kiegyenlítesse.
Konkoly Csaba: Nagy taktikai csata volt, jól felkészített csapat ellen játszottunk. Reméljük, hogy Ertl sérülése nem komoly.
Veszprém Barabás Duna Takarék KC - Ipress Center Vác 21:25 (12:13)
Veszprém, Március 15. úti sportcsarnok, vezette: Dobrovits Cs., Dr. Tájok P.
Veszprém: Szemerey Zsófi - Vesztergombi Dalma 1, Tóth Gabriella 1, Planéta Szimonetta 6/5, Takács Bianka 1, Tóth Eszter 3, Pelczéder Orsolya 4, csere: Pásztor Bettina (kapus), Kurucz Ivett 2, Horváth Dóra, Gulyás Vanda 2, Kokas Viktória 1, Hajtai Vanessza
Vezetőedző: Róth Kálmán
Vác: Triffa Ágnes - Ana Niksic, Fülöp Andrea 3, Virág Noémi, Sandra Nikcevic 7, Kamper Olívia 5/3, Szádvári Krisztina 2, csere: Bíró Blanka (kapus), Hámori Konszuéla, Szondi Zsófia 3, Ertl Rebeka 3, Drávai Gyöngyi 2/1, Dakos Noémi
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Hétméteresek: 4/4, illetve 5/4
Kiállítások: 6 perc, illetve 12 perc
Piros lap: Nikcevic a 60. percben.