Veszprémi győzelem az I. Mignon Kupán

Az MKB-MVM Veszprém ifi csapata hódította el először a Stadion Munkacsarnokában rendezett I. Mignon kézilabda kupát a Szentgotthárd előtt.


Képgaléria a cikk végén

Február 8-án négy csapat részvételével, első alkalommal felkészülési tornát szervezett az NBII Észak-Nyugat csoportjában szereplő Veszprémi Egyetemi SC férfi kézilabda szakosztálya. A torna első elődöntőjét a házigazda Veszprémi Egyetemi csapat és a „vendég” MKB-MVM Veszprém ifi együttese között zajlott le. Az első félidőben az egyetemisták tudták tartani a tempót a rutinosabb játékerőt képviselő veszprémi fiatalokkal szemben (14:16), majd a folytatásban Galambos Attila tanítványai uralták a mérkőzést. Károlyfi Viktor együttese tisztességesen helytállt a fiatalokkal szemben, a végeredmény 28:37 lett az MKB javára. Kiemelkedőt nyújtott a hazaiaknál Hamar Zoltán 13 gólja, míg a másik oldalon Tóth Attila hétszer volt eredményes.

A másik elődöntőben a torna másik két csapata az Ácsi Kinizsi és a Szentgotthárd együttese feszült egymásnak, az utóbbiak jutottak be a döntőbe (27:36). Délután a bronzmérkőzés a VESC és az Ácsi Kinizsi találkozott, 7:8-as félidőt követően 28:24-es győzelemmel a dobogó harmadik fokára állhatott fel az egyetemi csapat.

A kupadöntőben az MKB-MVM Veszprém első félidőt lejátszva kétgólos hátrányból várhatta a folytatást a Szentgotthárd ellen (14:16). A második játékrészt egy góllal 28:27-tel nyerték meg az ifik a tornát. Különdíjakat is átadtak; a legjobb gólkirályi címet Takács Balázs (Ácsi Kinizsi), a legjobb kapusnak járó díjat Szabó Imre (VESC), míg a torna legjobb játékosa címet Sinka Dávid (Szentgotthárd) kapta meg.

A tornát rendező Veszprémi Egyetemi SC ügyvezetője, Szentesi Balázs a díjátadón elmondta, hogy a torna elsődleges célját elérték, mindegyik mérkőzés remekül szolgálta a csapatok felkészülését a tavaszi idényre. A tornát hagyományteremtő szándékkal rendezték meg, a VESC játékosa, Vékey Viktor a szervezésből is kivette a részét.

Február 16-án, vasárnap 18 órakor tovább folytatódik a bajnoki szezon az egyetemisták számára, ellenfelük a Tapolca együttese lesz a Stadion Munkacsarnokában.

4

Képgaléria