Az alsóházban folytatja a Barabás
A két csapat utolsó bajnokiján a Veszprém egy góllal nyerni tudott, akkor Tóth Eszter és Tóth Gabriella volt eredményes 7-7 góllal. Mindkét csapat számára rendkívül fontos volt ez a találkozó, hiszen amelyik nyer, annak megmaradt az esélye arra, hogy a rájátszásban a középmezőnyben folytassa.
A mérkőzés jól kezdődött a Békéscsaba számára, hiszen hat perc alatt háromgólos előnyt tudott kiépíteni (3-1). Mindkét együttesnél nem volt túl hatékony a védekezés, sőt a kapusok sem tündököltek, előbb a veszprémiek mestere cserélt portást, majd Bakó Botond is kapust cserélt. Ám Szemerey becserélése megtörte a hazaiak lendületét, és két fogott büntetőjének is köszönhetően a Veszprém előbb egyenlített, majd két másodperccel a lefújás előtt Tóth Gabriella beállósból elért góljával át is vették a vezetést (13-14).

Fotó: archív
A szünet után is inkább a veszprémieken látszott a tűz, az akarás, a csabaiak meglehetősen letargikusan játszottak. Ráadásul a vendégek védekezése nagyon feljavult, kapusuk, Szemerey Zsófi pedig fantasztikus napot fogott ki, mindent védett vagy minden kijött róla. Aztán egy varázsütésre ismét változott a játék, magára talált az Előre. Innentől lett nyitott a mérkőzés, hiszen a két csapat közt a különbség egészen a 49. percig nem volt nagyobb két gólnál (22-20). Ekkor azonban elkezdte a hajrát a hazai csapat és az 51. percben már néggyel vezettek (24-20). Ekkora hátrányból pedig az emberelőnyök ellenére sem tudott felállni Róth Kálmán együttese (28-24). A Veszprém ezzel már biztosan a 10. helyen zár, így az alsóházban folytatja a rájátszást.
Eubility Group Békéscsaba Előre NKSE - Veszprém Barabás Dunatakarék KC 28:24 (13:14)
Békéscsaba, vezette: Dobrovits, Tájok
Békéscsaba: Sipeki Flóra - Csáki Viktória 4, Olha Nyikolajenko 6/4, Szögi Tímea 2, Szabó Valéria 5, Walfisch Mercédesz 2, Gávai Szonja 3, csere: Veress Zuszsanna, Terenyi Bianka (kapusok), Glusica Leposava 6, Dombi Luca, Hanczvikkel Zsanett, Barján Bianka, Kelemen Éva
Vezetőedző: Bakó Botond
Veszprém: Pásztor Bettina - Vesztergombi Dalma 2, Tóth Eszter 6/5, Planéta Szimonetta 7, Kurucz Ivett 2, Tóth Gabriella 4, Pelczéder Orsolya, csere: Szemerey Zsófi (kapus), Takács Bianka 2, Hajtai Vanessza, Marincsák Nikolett 1, Horváth Dóra
Vezetőedző: Róth Kálmán
Hétméteresek: 6/4, illetve 6/5
Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc