Idővel meghatározó játékos lenne

Miután cseppnyi félelem nélkül lépett pályára, jól mutatkozott be a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém színeiben a nemrég szerződtetett Novák Bence, aki azon van, hogy új alakulata minél többször nyerjen vele.

A helyi kosárlabdaklub hívei a B-Beton Bonyhádi KSE és a Falco KC Szombathely II. elleni bajnoki, aztán a Motax-Concordia KC Pápával megvívott kupamérkőzésen többször bökték oldalba egymást, afelől érdeklődve, hogy a hazaiak kit szerepeltetnek a négyes számú mezben. A csodálkozással kísért kíváncsiságuk éppenséggel érthető, tudniillik a veszprémiek az Oroszlányi SE Lions elleni bajnoki és a Casino-Soproni Tigrisek elleni kupatalálkozót követően igazolták le a 19 éves fiatalembert, aki a második itteni fellépésén, a vasiak gyűrűjébe tizenkét pontot hintett, valamennyi dobása célba ért, amellett, hogy lepattanókat és labdákat is szerzett. Meglátásaival és passzaival új színt és lendületet hozott a játékba. Vagyis, ha nem oly’ szigorúan nézzük: a Zalaegerszegről érkezett sportoló nem debütált rosszul.

Novák Bence családja igazán sportos, az édesapja hajdan az első, míg az édesanyja a másodosztályban röplabdázott, a nővére úszott, az öccse pedig szintén kosárlabdázott. A középső testvér egykoron ugyancsak kipróbálta a faltól-falig tempózást, ám a medencék világát éppúgy unalmasnak találta, mint később a futballpályák zöld gyepét. Hamarosan a ZTE utánpótlás-együtteseiben pattogtatott és a palánkok világa már kedvére való volt. Összesen tíz évet kosárlabdázott az egerszegieknél. Az elmúlt években többször delegálták hazánk korosztályos válogatottjaiba, miközben időnként az élvonalbeli Zalakerámia ZTE KK tréningjein is részt vett. Ősz elején még a Zala megyeiek U21-es és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ csapatát erősítette, ám a mieink megkeresése után az előbbiektől értelemszerűen elköszönt. Egyébiránt a vasi megyeszékhelyen testnevelő-edző levelezőszakon tanul, s mint elárulta: idővel akár CrossFit személyi tréner is lenne.

- A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém elöljárói Kámán Tamáson keresztül kerestek meg, mondván, lenne-e kedvem a királynék városába „költözni” - emlékezett vissza Novák Bence (193 centi, 90 kiló), aki főként a kettes-hármas poszton használható. A választ illetően nem vacilláltam sokat, az első itteni foglalkozás után elhatároztam, hogy kipróbálnám magam itt. Természetesen a szüleimnek mindent elmondtam, ők éppúgy támogatták a döntésemet, mint a hozzám közel álló személyek. Örültem, hogy a korábbinál magasabb szinten játszhatok, ráadásul sokat tanulhatok a rutinosabb társaktól. Remek képességű gárdába érkeztem, ahol sok munka vár rám. Rengeteg mindenben szeretnék ugyanis fejlődni, így többek között a dobásbiztonságomon és a bal kezemen feltétlen javítani kell. Takács Andrást és Gáll Dominikot régebbről ismerem, de a számomra új arcok is el-, illetve befogadtak. Valahol kihívás ennyi jó játékossal együtt dolgozni és úgy érzem, innen sikerülhet kitörnöm a szélesebb kosárlabdatérképre.

Mint megtudtuk: a játékos egy fiatal és ambiciózus közösségbe került, ahol a beilleszkedését a társak és a vezetők is segítették. Már az elején tetszett neki a Petőfi Áron edző dirigálta gyors és lendületes kosárlabda, illetve az ilyen jellegű gyakorlások. A veszprémi funkcionárusokkal abban maradt, hogy egyelőre a zajló kiírásban segíti a mieinket, ám később nem kizárt a hosszabbítás sem. A Zala megyei „különítménnyel” hetente kétszer érkeznek veszprémi edzésekre, a harma-dik utazásukat a bajnoki fordulókhoz igazítják.

- Tisztában vagyok azzal, hogy az együttesemben jelenleg nem vagyok kulcsember, de idővel jó lenne a csapat meghatározó játékosa lenni - tette hozzá a régebben heves vérmérsékletű, ám mára nyugodtabb stílust felvevő kosárlabdázó. Ilyenformán most nincs rajtam nagy teher, nem kell fellépésenként húsz-harminc pontot dobnom, ám azt szem előtt tartom, hogy minél több lehetőséghez jussak. Ha csapatként funkcionálunk, akkor ott leszünk az NB I/B Nyugati-csoportjának első négy helyezettje között. Ezen eredményhez úgy járulnék hozzá, hogy ha szerepet kapok, akkor apait-anyait beleadok, nem ismerek lehetetlent: az utolsó leheletemig küzdök.