Hosszú Katinka és Cseh László 2015 legjobbjai

A nőknél Hosszú Katinkát, a férfiaknál pedig Cseh Lászlót választották a 2015-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 58. alkalommal kiírt szavazáson.

A kazanyi normálmedencés vb-n két arany- (200 és 400 méter vegyes) és egy bronzéremmel (200 méter hát), a netánjai rövidpályás Eb-n pedig hat arany- és egy ezüstéremmel záró Hosszú Katinka hatalmas fölénnyel, több mint 600 pontos különbséggel diadalmaskodott a nők között a szavazáson. Az éppen az Egyesült Államokban tartózkodó úszó helyett a díjat édesanyja vette át csütörtök este a Nemzeti Színházban rendezett M4 Sport - Év sportolója gálán.


Bakos Barbara, Hosszú Katinka úszó (a kivetítőn) édesanyja, miután lánya nevében átvette az év női sportolójának járó díjat az M4 Sport - Az Év sportolója gálán (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Cseh László tavaly pályafutása második világbajnoki címét gyűjtötte be: tíz évvel a 400 méter vegyesen nyert aranyérmét követően ezúttal 200 méter pillangón diadalmaskodott.

"Amikor tavaly klubot és edzőt váltottam, akkor azt mondtam, hogy olimpiai bajnok akarok lenni, talán sikerült bebizonyítani, hogy nem a levegőbe beszéltem" - mondta Cseh, aki reményét fejezte ki, hogy a következő gálán is az első három között lesz, mert az azt jelenti, hogy Rióban sikerült megvalósítania az álmát.


Cseh László úszó átveszi az év férfi sportolójának járó díjat Lothar Matthäus német labdarúgótól, magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányátólaz M4 Sport - Az Év sportolója gálán (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A 30 éves versenyző a 40 esztendősen egyéni világbajnoki címet nyert párbajtőrvívó Imre Gézát, illetve a túraautó-világbajnokságon másodszor privát vb-címet nyert Michelisz Norbertet előzte meg.

"Már annak is örültem, hogy bekerültem az első háromba, jólesett, hogy a vb-címemet így is elismerték az újságírók, de Laci győzelméhez, ahogy azt korábban is mondtam, kétség sem férhetett" - nyilatkozta az MTI-nek Imre Géza.

A nőknél másodikként az alpesi síző Miklós Edit zárt, aki első magyarként állhatott dobogóra egy vk-versenyen, jelesül harmadik lett a St. Moritz-i lesikló viadalon. Kárász Anna kajakos azzal végzett harmadik helyen, hogy a milánói vb-n egyesben és a négyes tagjaként is ezüstérmet nyert 500 méteren, továbbá négyesben az Európa Játékokon győzött.

"Az idén még jobban meglepett, hogy bekerültem az első háromba, a téli olimpia évében érthetőbb volt. A második hely felér egy győzelemmel" - mondta Miklós Edit.

Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Dárdai Pál korábbi magyar szövetségi kapitány, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatának trénere győzött, megelőzve két úszóedzőt, a Hosszú felkészülését irányító Shane Tusupot és a Cseh edzéseit vezető Plagányi Zsoltot.


A magyar labdarúgó-válogatott, az év csapata az M4 Sport - Az Év sportolója gálán (MTI Fotó: Kovács Tamás)

"Amikor átvettem a válogatottat, azt ígértem, hogy egy jó alapot adok, de ez csak azért sikerült, mert mindenki, a szurkolók és a média is hozzátette a magáét" - mondta Dárdai Pál, aki internetes kapcsolaton keresztül köszönte meg a díjat. "A slusszpoén Bernd Storcknak maradt, az ő érdeme, hogy szépen végigvitte a csapatot a selejtezőkön."

A csapatok versenyében a férfi labdarúgó-válogatott nyert, amely 44 év után jutott ki ismét az Európa-bajnokságra. A lengyelországi divízió I/A-s vb-ről a legjobbak közé feljutott férfi jégkorong-válogatott második lett a voksoláson, míg a kontinensviadalon 28 esztendő elteltével szerepelt és a csoportjából bravúrosan továbbjutott, végül 12. helyen zárt női röplabda-válogatott kapta a harmadik legtöbb pontot.

Az év futballistájának a válogatott kapusát, Király Gábort választották a sportújságírók.

A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Gelencsér Róbert atléta, a nőknél Gyurkó Alexandra úszó, az edzők között Galambos Zsolt kosárlabdatréner, a csapatoknál pedig a férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott lett a legjobb.

Az év góljáról tíztagú zsűri döntött, a díjat Priskin Tamás labdarúgó vehette át a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharc visszavágóján szerzett találatáért.


Szepesi György sportriporter, miután átvette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) életműdíját Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől az M4 Sport - Az Év sportolója gálán (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A gálán átadták a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) életműdíját, amelyet a legendás sportriporter, Szepesi György vett át Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől. A másik életműdíjas az Egyesült Államokban dolgozó Károlyi Béla, akinek tanítványai kilenc olimpiai bajnoki címet nyertek tornában.