Marguc vezetésével veszprémi győzelem a SEHA Ligában

A címvédő Telekom Veszprém három góllal győzött a fehérorosz Meskov Breszt vendégeként vasárnap a férfi kézilabda SEHA Ligában.


Fotó: seha-liga.com

A regionális sorozat honlapja szerint a mezőny legeredményesebb játékosa a magyar csapat szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc volt, aki hat góllal járult hozzá a veszprémi sikerhez.

Mérkőzéstükör (Forrás: handballveszprem.hu)

Xavi Sabate: Gratulálok a Meskhov csapatának, nehéz meccset játszottunk ellenük, mint mindig. A védekezésünket csak dicsérni tudom, fantasztikus volt. Terza és Laci vezetésével jól működött a falunk, mögöttük Mikler nagyon jó teljesítményt nyújtott. Támadásban főleg Pesic akadályozott meg bennünket abban, hogy jobbak legyünk, és a meccs előrehaladtával a mezőnyjátékosaik védőteljesítménye is felzárkózott az ő teljesítményéhez. Ennek köszönhetően a második félidőben egyre közelebb kerültek hozzánk, de a vezetést egy pillanatra sem tudták átvenni tőlünk. Örülök a győzelemnek, itt mindig nehéz nyerni, mégegyszer gratulálok vendéglátóinknak és a szurkolóiknak!

Dragan Gajic: Gratulálok mindkét csapatnak! Megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jó gárda ellen. Nagyon jól védekeztünk, száz százalékban pörögtünk védekezésben. Támadásban még keressük a formánkat, még nem találjuk az igazi játékunkat, de ilyen védekezésre már lehet építeni, és ez ellensúlyozza a jelenlegi gyengébbnek mondható támadójátékunkat is. Jól jött nekünk ez a győzelem a flensburgi BL start előtt.

Meskov Breszt - Telekom Veszprém 16:19 (6:10)

Breszt, vezette: Rudinsky, Mandak (szlovákok)

Breszt: Ivan Pesic - Dzianis Rutenka 1, Siarhei Silovic 1, Dzmitry Nikulenkau, Rastko Stojkovic 4/3, Pavel Atman 4, Simon Razgor 1, csere: Vladislau Ostroushko 1, Alexander Tioumentsev, Maxim Babicev, Dainis Kristopans, Iman Jamali 3, Viacheslau Shumak, Rajko Prodanovic, Ljubo Vukic 1
Vezetőedző: Szergej Bebesko

Veszprém: Mikler Roland - Gasper Marguc 6/3, Renato Sulic 2, Nagy László 2, Schuch Timuzsin, Mirsad Terzic, Chema Rodriguez 3, csere: Mirko Alilovic (kapus), Cristian Ugalde 1, Momir Ilic 2, Marko Kopljar, Andreas Nilsson 1, Dragan Gajic 2
Vezetőedző: Xavier Sabate

Hétméteres: 4/3, illetve 4/3
Kiállítás: 4 perc, illetve 8 perc