Nem kellett volna sok a pontszerzéshez

A Telekom Veszprém U23-as csapata küzdelmes játszmában egy góllal alulmaradt a férfi kézilabda NB/B Nyugati csoport szombati játéknapján.


Képgaléria a cikk végén

A mérkőzés első félidejében fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen a 15. percig ahol a  vendéglátók kiléptek az adok-kapok játékból (7-9). Nem hagyta magát annyiban a Telekom Veszprém, Forgács szerezte meg az egyenlítő találatot a 21. percben (10-10). A Százhalombatta büntetőkből szerzett újra kétgólos előnyt, míg a Veszprém Kristóf találatával egyre jött vissza az első félidő végére (13-14).

A folytatásban Rapatyi Tamás rendet tett a fiúk fejében, három perc alatt Hári triplájával fordított a Veszprém (14-16), majd Kristóf duplája és Szakály gólja következett a 36. percben (19-16). Ezt követően megakadt a veszprémi gépezet, négy perc alatt kiegyenlítettek a vendégek (20-20). A találkozó végéig szinte ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, mint az első félidő negyed órájában, a végére a vendégeknek kedvezett a lehetőség, és ők örülhettek a két pontnak.

Telekom Veszprém U23 - Százhalombattai KE 28:29 (13:14)

Veszprém, vezette: Natkai, Dobovai

Veszprém: Janka Dániel, Szél Gergő, Blázsovics Norbert (kapusok), Bábos Marcell, Dávid Máté, Huber Dániel 2, Kristóf Mátyás 6, Marton Dávid, Szakály Benedek 5, Vass Ákos 4/3,  Forgács Tamás 4, Hári Levente 7, Petróczy Lukács, Szmetán Péter, Lakatos Tamás
Vezetőedző: Rapatyi Tamás

Százhalombatta: Pásztor István, Kurán Gergő (kapusok), Balázs Tibor, Tarjányi Dávid 2, Rádler Csaba, Oláh Márk, Keresztes Levente 2, Rivnyák Viktor 2, Soproni István 8/5, Soproni Balázs 5, Kónya Balázs 4, Kővári Balázs, Kohut Kristóf, Gálli Krisztián 3, Félegyházi Zsolt 1, Gyurcsovics Árpád 2
Vezetőedző: Molnár József

Hétméteresek: 4/3, illetve 5/5
Kiállítások: 2 perc, illetve 8 perc

6

Képgaléria