Sima SEHA siker

A Celje Pivovarna Laskoval kezdte a hazai pályán a SEHA-Liga szezonját a Telekom Veszprém. A harcias szlovénok az első félidőben még tartották magukat, de a Veszprém felőrölte őket a végére, a Marguc testvérek közül Gasper volt a boldogabb.

A celjei csapatot egy körülbelül 10 fős törzsgárda is elkísérte, akik néhol hangosabban szurkoltak, mint a több mint négyezer fős veszprémi tábor. A vendégek edzője már a hatodik percben szorongatta a T-betűt 5:1-es állásnál, ami érthető is volt, tekintve, hogy a szlovénok nehezen tudták áttörni a veszprémi védelmet, ha mégis sikerült, akkor Mikler Roland védte az ajtó-ablak helyzeteket. A félidő közepére három gólra feljött a Celje (9:6), ami leginkább a rontott veszprémi támadások gyorsindításos bosszújainak volt köszönhető.


Képgaléria a cikk végén

A mérkőzést 17:13-as félidei eredményről folytatták a csapatok, Mikler pedig ott, ahol abbahagyta. Az első játékrészt két büntetővédéssel zárta, a másodikat is egy hatalmas hárítással kezdte. Vid Poteko és Schuch Timuzsin egymásra talált a meccs hevében, először a 41. percben ülhettek a kispadra kakaskodás miatt mindketten, majd három másodperccel a lefújás előtt is megismétlődött a jelenet. Az utolsó tíz percben felőrölte a Veszprém a Celjét, az 56. percben már hét góllal vezettek a hazaiak (30:23), hiába voltak harciasak a vendégek, a 60 perc letelt után is maradt a hét közte, 32:25-re nyert a Telekom a szezon első hazai SEHA-Liga mérkőzésén.  A meccsen kezdett és végig is játszotta a hatvan minutumot Fekete Dávid, a fiatal, tehetséges szélső.

Mérkőzéstükör

Javier Sabaté : Jó mérkőzést játszottunk, pedig nem volt sok időnk felkészülni. Az egyik legjobb gyorsindításos taktikával rendelkező csapat. Terzics ma nem játszott, pedig kulcsember a védekezésben. Nagyon erős volt a védekezésünk és Mikler Roland is fantasztikusan védett, segítségével sok leindításgólt tudtunk szerezni. Fekete Dávid remek volt, tehetséges fiatal játékosnak tartom.

Gasper Marguc: Jó mérkőzést játszottunk ma. Jó volt a védekezésünk és Mikler Roland is fantasztikus volt, sok indításos gólt tudtunk szerezni. Örülök, hogy a mérkőzés nagy részét kontroll alatt tudtuk tartani.

Tamse Branko: Jól felkészült ellenünk a veszprémi csapat. A védekezésük olyan lövéseket kényszerített, olyan hibákat, amiket nem akartunk elkövetni. Volt pár perc, amíg úgy játszottunk, amivel elégedett voltam, de a Veszprémnek több volt.

Gal Marguc: Nem játszottunk azon a szinten, amin mi tudunk, és ami felért volna a Veszprémhez. A védekezésünk nem volt elég jó, a támadásokban túl sok hibát vétettünk, Mikler Roland védte a lövéseinket.

Telekom Veszprém - Celje Pivovarna Lasko 32:25 (17:13)

Veszprém, vezette: Gjorgji Nachevski, Slave Nikolov (macedónok)

Veszprém: Mikler Roland - Gasper Marguc 5, Nagy László 4, Aron Palmarsson 4, Blaz Blagotinsek 1, Momir Ilic 1, Fekete Dávid 4, csere: Schuch Timuzsin, Dragan Gajic 6/3, Andreas Nilsson 3, Ancsin Gábor, Renato Sulic 3, Chema Rodriguez 1, Marko Kopljar, Schmid Péter
Vezetőedző: Javier Sabate

Celje: Urban Lesjak - Ziga Mlakar 7, Blaz Janc 3, Kristijan Beciri, Povilas Babarskas 1, Tilen Kodrin 3, Miha Zarabec 6/3, csere: David Razgor, Matic Groselj, Vid Poteko 1, Borut Mackovsek 3, Luka Zvizej 1, Gal Marguc, Jaka Malus
Vezetőedző: Tamse Branko

Hétméteresek: 4/3, illetve 6/3
Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc

6

Képgaléria