Veszprémi éremeső Enyingen

Szabadfogású felkészülési versenyen vettek részt a CENTRUM SE birkózói Fejér megyében.

Pénteken rendezték meg az Enying Kupa szabadfogású birkózóversenyt, ahol négy korosztályban mérették meg magukat a CENTRUM Sport Egyesület sportolói. A 18 veszprémi versenyzőnek nemcsak egymással, hanem a már-már elviselhetetlen kánikulával is meg kellett küzdeniük.

A diák II. és serdülő korosztályok döntői kimondottan színvonalas küzdelmeket hoztak, amelyek közül a serdülő 59 kg-ban induló Krebsz Kolos és enyingi ellenfelének mérkőzését a közönség álló tapssal jutalmazta. Az első menet „kóstolgatással” telt, amelyben feltérképezték egymás tudását a fiúk. A másodikban gyönyörű akciókat és dobásokat láthattunk mindkét oldalon, majd következett a mindent eldöntő harmadik menet, amelyben a fizikai állóképesség, a taktika és a győzni akarás meghozta a veszprémi fiú győzelmét.

A veszprémieknél egy újonc is bemutatkozott: Balta Milán bátran, az edzői utasításokat betartva versenyzett, így első versenyén harmadik helyet szerezett.

- Összességében remekül szerepeltünk, valamennyi birkózónk éremmel térhetett haza. Ez a siker annak is köszönhető, hogy a közelgő Strandbirkózó Országos Bajnokságra készülve megváltoztattuk az edzésmódszereinket, sokkal több időt töltöttünk szabadtéren mind gyakoriságban, mind tartamban, és ez jótékonyan hatott a fiúk állóképességére - mondta Túri Péter edző.

A veszprémi eredmények

I. helyezettek: Biró Andor, Balázs Levente, Shvarcinger Zsolt, Széles Erik
II. helyezettek: Minyó Bence, Krebsz Martin, Biró Barna, Krebsz Boldizsár, Krebsz Kolos
III. helyezettek: Nagy Gergő, Kránicz Gábor, Szabó Áron, Jákói Márk, Pankotai Tibor, Németh Donát, Hungler Félix, Szukop Marcel, Balta Milán