Könnyűnek ígérkező mérkőzéssel kezdenek a magyarok
A magyarok mindössze négy napot készülhetnek együtt az Elek Gyula Arénában sorra kerülő találkozó előtt, ennek ellenére Kim Rasmussen szövetségi kapitány magabiztosan nyilatkozott a szerdai, valamint a vasárnapi fehéroroszországi meccs esélyeiről is az M4 Sportnak.
"Nem kérdés, hogy nyerni fogunk. A legfontosabb feladat a koncentráció fenntartása lesz. A minszki mérkőzés nyilván más lesz, de úgy érzem, a csapat készen áll, hogy megmérettesse magát, és a két találkozón négy pontot gyűjtsünk" - fogalmazott a dán szakvezető.
Rasmussen hangsúlyozta, hogy a koncepció gyakorlása, a részletek kidolgozása és a taktika elsajátítása nagyon fontos.

MTI Fotó: Illyés Tibor (archív)
"Az ismétlés néha talán unalmas, de nagyon fontos. Mindig vannak olyan játékosok, akik az előző alkalommal sérültek voltak, például Tomori Zsuzsanna is kevés időt tudott velünk tölteni" - tette hozzá.
A Ferencváros fiatal játékosa, Háfra Noémi elmondta, a koszovói együttest nem ismerik, a fehéroroszokra viszont készülnek, elsősorban a védekezés gyakorlásával. A siófoki Mazák-Németh Csilla úgy vélekedett, balkáni ellenfelük azért lehet némileg kellemetlen, mert lassabb, más színvonalú játékot képvisel a magyarokhoz képest.
A selejtezőcsoport negyedik tagja a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Hollandia. A négyes első két helyezettje, valamint a hét csoport legjobb harmadikja jut ki a kontinenstornára, amelynek jövő decemberben Franciaország ad otthont.
Női Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló, 7. csoport:
szerda: Magyarország-Koszovó, Elek Gyula Aréna 18.00