Hajrágóllal kapott ki Svédországban a Szeged
Nem kezdte jól a mérkőzést a magyar együttes. Az első negyedórában rengeteget hibáztak a szegediek, így a svéd csapat már négy góllal is vezetett a játékrész derekán. Ezt követően némileg rendezte sorait a Szeged, fokozatosan zárkózott fel, sőt, a 24. percben 9-9-nél utolérte riválisát. Mindez azonban nem nyugtatta meg Juan Carlos Pastor tanítványait, az utolsó percekben ugyanis megint rengeteg volt a hiba, a Kristianstad pedig ezeket kihasználva három gólos előnyt szerzett a szünetre.

MTI Fotó: Ujvári Sándor (archív)
A fordulás után a Szeged kilenc percig küzdött, mire egyenlíteni tudott, ám a vezetést sokáig nem tudta átvenni, mert a hazaiak rendre megtalálták az utat a magyar kapuhoz. A félidő közepén aztán egyértelműen a Pick percei következtek, s a 48. percben már két góllal is vezettek Balogh Zsolték, ám ahelyett, hogy ettől lendületre kaptak volna, ismét megtorpantak. A hajrá egyértelműen a Kristianstad kedve szerint alakult: a vendéglátók gyorsan visszavették a vezetést, s ugyan az utolsó percben ismét egyenlített a Szeged, öt másodperccel a vége előtt a svédek megszerezték a győztes találatot.
Férfi BL, 9. forduló, A csoport:
IFK Kristianstad (svéd) - MOL-Pick Szeged 33-32 (16-13)
A Szeged gólszerzői: Balogh 7, Bodó 6, Gaber, Buntic 5-5, Källman, Skube 3-3, Kostaric 2, Gorbok 1