4 nap 2 verseny 13 érem

A Mountain Bike sport olimpiai szakágában, a Cross-countryban azaz XCO-ban az utánpótlás korú versenyzőknek már a második fordulót, míg a felnőtteknek az első fordulót rendezték meg, a nagykanizsai Csónakázó-tó melletti Bike Park kifejezetten erre a szakágra épített pályáján, április utolsó hétvégéjén.

A VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team 18 fős csapata 5 érmet szerzett ezen a hétvégén, pedig a szokatlanul meleg időjárás nem volt a segítségükre. A legfényesebb érmet az U17-es lányoknál Bokros Csengének, míg a szintén U17-es fiúknál Baranyi Áronnak akasztották a nyakába. Csenge előző nap egy osztrák versenyen még a sárral küzdött, ahol inkább a technikára vigyázott, mivel a nagykanizsai még válogató versenye az augusztusi Európa bajnokságnak. A hétvégi eredményével, az ifik között már bebiztosította magát a válogatott keretébe.

-
Kiss Ádám

A munka ünnepén a népszerű balatonfüredi mountain bike maratont „tekerték meg” a veszprémi fiatalok, amit edzőversenynek szántak, még akkor is, ha az ország minden tájáról érkeztek nagyobb csapatok versenyzői is. És ha már elmentek, mindjárt 4 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzot hoztak haza korcsoportjaikban. Ám ami az érmek számától is nagyobb eredmény, hogy a rövidebb, 25 km-es távon a nőknél az U17-es Bokros Csenge, a férfiaknál az U19-es Fülöp Ádám a felnőtt versenyzőket legyőzve végeztek az abszolút első helyeken is.

További cikkek

Kell a kerékpározás minden iskolába! - Diákolimpia Kerékpáros Országos Elődöntő volt Veszprémben
Közel száz diák küzdött április 21-én a Fenntarthatóság MindenKOR rendezvény keretén belül a Séd patak völgyében a Kerékpáros Diákolimpia Országos Elődöntőjében, amit a Veszprémi Kerékpáros Egyesület (Veszprem Cycling Academy) és a Veszprémi Spartacus SE szervezett. Veszprém megye mellett Vas, Zala, Fejér és Győr-Moson- Sopron megyékből érkeztek a két olimpiai szakág a BMX Cross és a Mountain Bike XCO versenyeire a diákok, akik „B” kategóriás, azaz versenyzői engedéllyel nem rendelkező döntőre szerették volna kvalifikálni magukat.
Ha kell az eredmény, a veszprémi bringás lányokra mindig lehet számítani!
Több fronton támadtak a veszprémi bringások április közepén. Kaposvár mellet Mountain Bike Maratonon álltak dobogóra fiataljaink ahol az U15-ös Kondor Kornél korosztályos első és az U23-as Zoboki Péter abszolút 2. lett, továbbá országúti időfutamon is vitézkedtek felnőtt versenyzőink Tatabánya mellet. De volt, akin a technika fogott ki és volt, akinek a téli felkészülés nem sikerült, mert a szeszélyes időjárás miatt sokat kényszerült a kerékpárosok által nem kedvelt beltéri görgőzésre.
Itthon és külföldön is dobogón a veszprémi kerékpárosok
A Magyar Kupasorozat kezdete előtti utolsó külföldi versenyén, a horvát tengerparton álltak rajthoz a veszprémi kerékpárosok.