Megcélozzák a dobogót a futsalosok

„Négy olyan játékossal erősítettünk, akiket Magyarország bármely klubja szívesen látna soraiban” – hangzott el Madarász Jánostól a klub hétfői sajtótájékoztatóján.

Szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót tartott hétfő délután az 1. Futsal Club Veszprém csapata. A klub az előző szezon végén öt játékosától köszönt el: Fehér Krisztián, Apatini Márk, Ruzicska Attila, Boromisza Gábor és Kellner Károly is máshol folytatja pályafutását. – Az ő helyükre igyekeztünk jobb, minőségibb futsalosokat szerződtetni – árulta el Rajki Tamás, mielőtt bemutatta volna a klub új „szerzeményeit”.


Bencsik Roland, Komáromi Péter, Márkus Gábor, Gyurcsányi Zsolt, Rajki Tamás, Bódis Tamás, Madarász János és Tatai József

Hárman is a Szombathelyi Haladástól érkeztek: Gyurcsányi Zsolt, Márkus Gábor és Bencsik Roland mellett pedig a Ferencváros erősségét, Komáromi Pétert is leigazolta az egyesület. További egy játékos érkezése pedig a későbbiekben várható. – Az igazolások ismeretében azt szeretnénk, ha ez a csapat felállhatna a dobogó valamely fokára. A vezetőség részéről úgy érezzük, hogy mindent elkövettünk azért, hogy ez a reálisnak mondható cél teljesülhessen – tette hozzá Rajki Tamás, akitől azt is megtudtuk, hogy feltehetően a címvédő Rába ETO nélkül zajlik majd a jövő évi futsal szezon, mivel a győri klub nem adta le nevezését a hétfői határidőig.


Madarász János

Madarász János, az együttes vezetőedzője is optimistán tekint az előttük álló kihívásokra. Véleménye szerint négy olyan kvalitású játékossal erősített csapata, akiket bármely rivális szívesen látna soraiban. – Tatai Józseffel kiegészülve ez az ötös nagyon komoly színvonalat képvisel. Remélem, hogy minden játékosom fel fog nőni a feladathoz, s akkor elégedetten távozhatunk majd a csarnokból az utolsó bajnokinkon – fűzte hozzá Madarász János, aki hathetes felkészülési programot állított össze tanítványainak.

- Attól nem félek, hogy össze kell gyúrnom a csapatot, hiszen remek játékosokkal vagyok körülvéve. A felkészülési meccsek során szeretném megtapasztalni, hogy melyik lehet az a taktikai hadrend, amely a leginkább illeszkedik a keretünkhöz és az elképzeléseimhez. Bízom benne, hogy elkerülnek minket a sérülések, illetve a felesleges kiállítások. Ha ez teljesül, akkor biztosra veszem, hogy büszkék lesznek majd ránk a szurkolóink – tette hozzá újságírói kérdésre válaszolva a tréner.


Bencsik Roland, Komáromi Péter, Márkus Gábor és Gyurcsányi Zsolt

A gárda csapatkapitányától, Tatai Józseftől is elhangzott, minden adott ahhoz, hogy a Magyar Kupában és a bajnokságban is előrébb lépjen az együttes. Az érkező játékosok pedig egyetértésben méltatták a klub hátterét és azokat a terveket, melyek miatt a Veszprémet választották a tárgyalások során.

Az együttes kiemelt támogatói köre is bővült. A Zeus sportszergyártó cég képviseletében Bódis Tamás kereskedelmi vezető és Rajki Tamás, a veszprémi klub ügyvezetője támogatási szerződést írtak alá, továbbá bemutatták a gárda jövő évi hazai mezét is. A futsalosok nyílt edzőmérkőzéseinek időpontját a későbbiekben közli az egyesület.