A Kristianstad is legyőzte a Veszprémet

A Telekom Veszprém 32-29-re kikapott az eddig nyeretlen svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, szombaton.

A vendégek keretéből ezúttal René Toft Hansen és Momir Ilic maradt ki, azonban a sérülését követően, négy hónap után Gasper Marguc visszatérhetett.

Nagy László és Lékai Máté vezérletével jól kezdett a Veszprém, ezért a hazaiak vezetőedzőjének már a hatodik percben időt kellett kérnie (2-6). Ezután több mint hat percig nem találtak be a vendégek, ezt kihasználva a svéd bajnokcsapat felzárkózott (6-7).

A magyar csapat ismét ellépett, de védekezése nem volt tökéletes, így ellenfele újra egy gólra csökkentette hátrányát, sőt kétszer az egyenlítésért támadhatott, de ekkor még nem járt sikerrel (14-15).


Fotó: Vörös Dávid

A szünet után összejött a döntetlen a svédeknek, sőt 1-0 után 18-17-nél ismét vezettek, mert felismerték és kihasználták ellenfelük védekezésének apróbb hiányosságait. Ebben az időszakban támadásban nem volt vezéregyénisége a Veszprémnek, a cserejátékosok sem tudtak segíteni, ezért a meccs során először két-, majd háromgólos hátrányba került. Kapusposzton nem változtatott David Davis vezetőedző, pedig Mikler Rolandnak ezúttal kevés védése volt.

A hajrában annyiban változott a játék képe, hogy gyorsan követték egymást a gólok, de a hazaiak megőrizték vezetésüket és megszerezték első sikerüket a mostani BL-idényben.

A mezőny legeredményesebb játékosa a svédek izlandi légiósa, Olafur Gudmundsson lett hét találattal, a norvég Stig Tore Moen Nilsen hatszor talált be.

A három győzelemmel és immár négy vereséggel rendelkező veszprémiek jövő szombaton hazai pályán folytatják szereplésüket a BL csoportkörében, ellenfelük ismét a Kristianstad lesz.

Mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu)

David Davis: Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a meccset. Voltak ugyan eladott labdáink és technikai hibáink, de többé-kevésbé erre számítottam az első félidőben. Ugyanakkor a második játékrész katasztrofális volt. Próbáltam változatni a védekezésen, de nem működött. Erre nem voltam felkészülve. A csapat fantasztikusan dolgozik, aminek nagyon örülök. Ugyanakkor, ha eljön a mérkőzés, összeomlunk és nem haladunk előre. De továbbra is próbálkozni fogunk, edzünk tovább és megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani a szezon végéig. Nagyon bonyolult most a helyzet számunkra, de folytatjuk a munkát.

Andreas Nilsson: Gratulálok a Kristianstadnak a két ponthoz. Egyetértek a mesterrel. Úgy gondolom, valami történik velünk, amikor a meccs napján a pályára lépünk. De nem tudom, hogy mi. A Kristianstad az egész mérkőzés folyamán megbüntette a hibáinkat. Nem érdemeltük meg a győzelmet, és nagyon csalódottak vagyunk magunk miatt. A két pont megérdemelten marad itt.

Ola Lindgren: Természetesen, örülünk a győzelemnek. Voltak korábban problémáink a Bajnokok Ligájában, de a múlt héten már jó teljesítményt nyújtottunk a Montpellier ellen, és az önbizalmat adott nekünk. Nem kezdtük jól a meccset, voltak problémáink a védekezést illetően. De keményen dolgoztunk, és lépésről lépésre visszajöttünk a mérkőzésbe. Úgy döntöttünk, hogy sokat fogunk futni, hogy nyomás alá helyezzük őket. Változtattak a védekezésükön, ezért annyit kellett futnunk, amennyit csak bírtunk. Nagyon boldog és büszke vagyok amiatt, ahogy a második félidőben játszottunk. Meg akartuk nyerni ezt a meccset a szurkolóink előtt. Köszönet a Veszprémnek a sportszerű találkozóért. A jövő héten ismét látjuk egymást. Sokkal keményebb mérkőzésre számítok Veszprémben.

Marc Canellas: Egyetértek az edzőmmel. Nem kezdtük jól a meccset, problémáink voltak a védekezésben és sok labdát adtunk el. A második félidőben nagyobb volt az iram, de ezúttal kevesebb eladott labdánk volt, mint amennyi szokott lenni a Bajnokok Ligájában. Ennek nagyon örülök, mivel úgy tűnik, hogy egyre jobbak vagyunk. Összehasonlítva, a korábbi BL találkozóinkon sokkal nehezebb volt pontot szereznünk. Sok fiatal játékosunk van, de úgy látszik, hogy elkezdett minden jól működni. Nagyon örülünk ennek.

Eredmény: férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló, A csoport: IFK Kristianstad (svéd)-Telekom Veszprém 32-29 (14-15)

A Veszprém gólszerzői: Mahé 4, Manaszkov, Tönnesen, Nagy L., Lékai 3-3, Gajic, Nilsson, Marguc, Strlek, Nenadic, Mackovsek 2-2, Jamali 1